Egy fantasztikus év gyümölcse, gratulálunk!

 

A franciaországi Le Mans-ban vasárnap is folytatódott a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert úgy vágott neki a napnak, hogy már most bebiztosíthatta elsőségét, és megszerezhette pályafutása negyedik EB címét. Ennek érdekében remek időt autózott az időmérőn, ismét megszerezte az első rajtkockát, és karnyújtásnyira került az összetett győzelem.

  • Az autó ezúttal is remekül működött, minden rendben volt vele, és sikerült megszereznem az első rajthelyet. Nagyon közel állunk a bajnoki címhez, számításaink szerint elég a negyedik helyen befutni, de természetesen nem ez a cél, hanem egy jó rajt, és futamgyőzelem. Megteszünk mindent – nyilatkozta Kiss Norbert az edzés után.

Kiss Norbert négyszeres Európa-bajnok   / Márti Bóta Photography

A rajt a magyar pilóta mellől induló Jochen Hahnnak sikerült jobban, így ő vezetett, Norbi a második, Anderson a harmadik helyen követte. A második körben viszont a címvédő elment a német mellett, és Kiss Norbert az élre állt. Ettől kezdve a HUMDA által is támogatott magyar versenyző meglépett a többiektől, és elsőként, immár négyszeres Európa-bajnokként intette le a kockás zászló!

  • Nagyon köszönöm a Révész Racing csapatának a munkát, Révész Bálintnak és a családjának a támogatást, hogy lehetővé tette, hogy megvédjem az Európa-bajnoki címet. Az autó az egész szezonban nagyon jó volt, minden pályán mi voltunk a leggyorsabbak. Büszke vagyok a csapatra, és köszönöm mindenkinek a segítséget, a szurkolást – mondta Kiss Norbert.

Természetesen a csapat is nagyon boldog volt a leintés után.

  • Nem tudom, hogy lehetne szavakba önteni Norbi idei fantasztikus teljesítményét, de az biztos, hogy nincs hozzá hasonló. Minden időmérőt megnyert, minden versenyhétvégén ott állt a dobogó tetején, sokszor még akkor is, amikor a fordított rajtsorrend miatt a 8. helyről indult. Külön szeretném kiemelni Keczán Istvánt és csapatát, a Révész csapatot, akik három éve nap mint nap töretlenül azon dolgoznak, hogy a legjobb és leggyorsabb versenykamion tudjon rajthoz állni Európa versenypályáin. Idén a Hungaroringen, amikor a csapat egy éjszaka alatt épített újjá egy teljesen összetört versenykamiont, már lehetett érezni, hogy ez az akarat, tudás és elszántság olyan erős a csapatban, hogy ennek a gyümölcse nem lehet más, mint az újabb Európa-bajnoki cím megszerzése – mondta Révész Bálint, a Révész Racing tulajdonosa.

A Révész Racing csapata  / Márti Bóta Photography

A fordított rajtrácsos versenyen Kiss Norbert a 8. helyről startolhatott, de azonnal két pozíciót javított. Ettől kezdve Lackoval vívott nagy csatát a magyar pilóta, akit a 8. körben sikerült megelőzni. Az élen Shane Brereton haladt, Norbi következő „áldozata” pedig Albacete volt, így már a 4. helyen haladt a friss Európa-bajnok. Lenz előzésével is többször megpróbálkozott Kiss Norbert, de a német megőrizte harmadik helyét Calvet mögött. A versenyt a brit Shane Brereton nyerte.
A kamion EB október első hétvégéjén Spanyolországban zárul.

reveszracing.com   képek: Márti Bóta Photography