Recesszió – üzemanyagár-esés?

 

A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke úgy véli, a globális recesszió miatt magától csökkenhet 480 forint alá a benzin és a gázolaj ára Magyarországon – írta meg az index.hu.

Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke úgy véli, a fenyegető globális recesszió az energiaárak csökkenését eredményezheti, és a piaci viszonyok hatására magától eshet be 480 forint alá a benzin és a gázolaj literenkénti ára az országban.

Mint mondta, a koronavírus-járvány idején már meg lehetett tapasztalni, hogy mi történik a recesszió hatására: az energiaárak beszakadnak. Erre utaló jelnek nevezte például a Kínában uralkodó helyzetet, ahol az augusztusi üzemanyagexport mértéke csaknem 1 millió tonna volt, amely egy komoly fogyasztásbeli csökkenést jelent – adta hírül az Infostart.

Arról, hogy Magyarországon mikortól várható üzemanyagár-csökkenés, Egri Gábor azt mondta, hogy az a forint árfolyamától és az olaj nemzetközi jegyzésétől függ. Az már látható, hogy a Mol radikálisan visszafogta az ellátását annak a 258 benzinkútnak, amelyekkel idén kötött szerződést.

Ezt a szövetség sérelmezi, ugyanis ez nem versenysemleges magatartás – számolt be az elnök.

Hozzátette: ha a nemzetközi árszintek lehetővé teszik, hogy 480 forint alá essen az üzemanyag ára, akkor a jogszabályok változni fognak.

A Független Benzinkutak Szövetségénél azzal számolnak, hogy a térség finomítói ősz közepére visszaállnak a normál operációba és teljes kapacitással fognak üzemelni, a Mol a napokban tette közzé, hogy újra teljes kapacitással megy Százhalombattán.

A régiós finomítók között komoly árverseny is kialakulhat majd.

Forrás: index.hu Kép: illusztráció