Az energiatakarékosság jegyében minden alternatív gurulóeszköz vonulhat

 

Az ország legnagyobb és leghosszabb gurulóeszköz-felvonulása szeptember 18-án 14 órakor indul a Kéthly Anna térről, majd 10 km megtétele után a Szabadság téren ér célba írta a liner.hu a Blikk információja alapján.

 

Az energiatakarékosság jegyében vonulnak utcára idén a rolleresek, valamint a kétkerekű járművek, a céljuk pedig az, hogy felhívják a városlakók figyelmét, miszerint mindenféle guruló eszköz kiváló és gyors módja a közlekedésnek, ráadásul környezetkímélő is.

A RollerBike felvonulás gyülekezőjét szeptember 18-án, 13 órakor tartják a VII. kerületi Kéthly Anna téren, majd a tömeg innen indul el a Szabadság híd felé, amelyen keresztül Budára jutnak, onnan pedig a Margit hídon keresztül jönnek vissza a Szabadság térre, ahol ingyenes programokkal zárják a napot.

A szervezők nemcsak rollereseket várnak a rendezvényre, hanem az elektromos egykerekűsöket, hoverboardosokat, kerékpárosokat, gördeszkásokat, longboardosokat és a görkorisokat is, hiszen minden alternatív gurulóeszközzel érkező csatlakozhat a felvonuláshoz.

Ezzel azt szeretnék hangsúlyozni, hogy autók nélkül is kiválóan, sőt gyorsan lehet haladni a városban, szénmonoxid kibocsátás nélkül, a jótékony egészségügyi hatásokról már nem is beszélve – derül ki a Blikk beszámolójából.

Forrás: liner.hu Kép: illusztráció