A járműpark 20 százaléka elektromos

Újabb nyolc elektromos meghajtású autóbusszal bővül a pécsi autóbuszflotta, köszönhetően annak, hogy sikeresen lezárult a járművek beszerzésére kiírt tender – tájékoztatta közleményben a város közösségi közlekedési feladatait ellátó Tüke Busz Zrt.

A nettó 1,52 milliárd forintos ajánlatával győztes ajánlattevő, az Omnibus Hungária Kereskedelmi Kft. alacsonypadlós, 12 méter hosszú, városi elektromos szóló autóbuszokat szállít 250 napon belül.

Közölték: a 74 utas befogadására alkalmas Mercedes Benz eCitaro típusú autóbuszokat töltőberendezéssel együtt szállítják. A járművek hatótávolsága a fogyasztásmérések alapján folyamatos üzem mellett meghaladja a 250 kilométert, de egyetlen feltöltéssel akár 315 kilométert is képesek megtenni.

A járművek és az infrastruktúra beszerzését az Innovációs és Technológiai Minisztérium 70 százalékos intenzitással támogatja a Zöld Busz Program részeként – olvasható a vállalat közleményében.

Ruzsa Csaba, a város külsős alpolgármestere közölte: a beszerzés után a pécsi közösségi közlekedésben naponta részt vevő buszok mintegy húsz százaléka tisztán elektromos meghajtású lesz.

A baranyai megyeszékhelyen 2020 nyarán állt szolgálatba az első tíz e-busz. A 64 utas befogadására alkalmas járműveket egy 1,7 milliárd forintos – a buszok töltésére, kiszolgálására alkalmas garázs építését is magában foglaló – európai uniós pályázati támogatásból vásárolták meg.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára az első tíz pécsi e-busz 2020-as átadásán azt mondta: 2022-től kizárólag elektromos buszok helyezhetők üzembe a 25 ezernél több lakosú magyarországi településeken, erre 36 milliárd forint jut a következő tíz évben. Hozzátette: a fejlesztésekkel elérhető, hogy a buszok fele környezetbarát legyen – derül ki a tájékoztatóból.

Cash/fotó: magyarbusz.in