Sisakkamera rögzítette a balesetet

A közlekedési lámpa zöld jelzésére induló és egyenesen haladó motoros futár, frontálisan ütközött a szemből szabálytalanul érkező taxival a Budapest XI. kerület Alsóhegy-Villányi út kereszteződésében. Mindezt a motoros fejkamerája rögzítette, majd ő tölthette fel a Youtube motoros csatornájára.

A Youtube felvételből nem derül ki a baleset időpontja és az sem, végül hívtak-e mentőt, történt-e rendőri intézkedés. Ami tudható:

Elgázolt egy motorost egy szabálytalanul közlekedő taxisofőr – derült ki egy szombaton feltöltött felvételből, mely az A Courier’s Life – Egy Futár Élete YouTube-csatornán jelent meg. A baleset Budapest XI. kerületében, az Alsóhegy utca és a Villányi út kereszteződésében történt.

Mint az a képsorokból is kivehető, a motoros futár szabályosan, zöld jelzésre indult, és hiába haladt volna egyenesen, elé kanyarodott a taxis.

Az ütközés hatására a férfi leesett a motorról, de többen rögtön a segítségére siettek. Másodperceken belül a taxisofőr is megjelent: az első kérdése az volt, hogy érzi magát a motoros, mentőt hívjanak-e? Illetve piros volt-e a lámpa, utána viszont segített a motor felállításában.

Úgy tudni, a motoros megúszta súlyosabb sérülés nélkül az incidenst, meglátása szerint a lába zúzódott.

A taxis felelőssége szempontjából a lámpa színénél is aggályosabb, hogy egyébként is tábla tiltotta a balra kanyarodását.

Hivatalos intézkedések híján, mindezek pusztán a felvételekből következtethetők ki.

Cash/fotó: Youtube