Első fokon 3 év 2 hónap börtön

 

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség vádirata alapján a bíróság 3 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki egy évvel ezelőtt késsel fenyegetve próbált kirabolni egy autójában várakozó taxist – írja tájékoztatójában az Ügyészség.

A kerületi ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A vád szerint a férfi 2021. március 30-án, délután, a XIV. kerület, Egressy úton, ittas állapotban, maszkot, szemüveget és kapucnit viselve odalépett egy taxishoz, aki az autójában várakozott. A vádlott a sofőr oldali lehúzott ablakon bekönyökölt, majd a nála lévő kést még csukott állapotban, de jól láthatóan a kezében tartva, felszólította a sértettet, hogy adja át neki a telefonját és a pénzét. A sértett azt válaszolta, hogy nincs nála pénz, amit a vádlott nem hitt el, ezért további fenyegetésként a nála lévő kést kinyitotta és azt a sértett felé fordította.

A fenyegetés hatására a sértett közölte, hogy a pénz a csomagtartóban van, majd megpróbált kiszállni az autóból, a férfi azonban ezt nem engedte, a gépkocsi ajtaját a lábával visszanyomta. A sértett ekkor megpróbálta felhúzni az ablakot, a vádlott azonban ezt észlelte, és azért, hogy ezt megakadályozza, a kezében a késsel benyúlt az utastérbe. A sértettnek végül sikerült leadnia a vészjelzést, amire a diszpécser minden környéken tartózkodó taxist a helyszínre vezényelt. A férfi ezt meghallva megijedt, és elmenekült, menekülés közben pedig – a nehezebb azonosíthatóság érdekében – a maszkot, a szemüveget és a kapucnis felsőt is levette.

A tárgyaláson lefolytatott bizonyítás alapján a Pesti Központi Kerületi Bíróság a férfit vád szerint mondta ki bűnösnek, és ezért őt 3 év 2 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte.

Az ítélet nem jogerős, a védő enyhítésért fellebbezett – derül ki a közleményből.

 k.z.t./fotó: Ügyészség