Nem észlelte a megkülönböztető jelzésű járműveket
Egy sérültet láttak el az út szélén a mentőszolgálat bajtársai Ózdon, amikor egy autó vezetője elütötte az életmentőt, és az esetnél intézkedő rendőrt. Mindketten megsérültek – írja a police.hu
Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 62 éves helyi férfival szemben. A gyanúsított 2022. március 6-án 16 óra 30 perc körül Ózdon, a Bolyki főúton nem tartott megfelelő oldaltávolságot, amikor egy beteg ellátása miatt egy az út szélén álló mentőautónak ütközött, ennek következtében elsodort egy mentőápolót, és a helyszínen intézkedő rendőrt.
A balesetben a rendőr és az életmentő is megsérült.
Az autós sofőrjével szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott. Az esetre jellemző, hogy a helyszínen a férfival ittassága miatt nem lehetett kommunikálni.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti – olvasható a rendőrség honlapján.
k.z.t./fotó: rendőrség