Katonai telephelyre behatolva rongáltak

 

 Több millió forint kárt okoztak társaikkal a terheltek, amikor 100 darab autó katalizátorát tulajdonították el. Ellenük a Nagykátai Rendőrkapitányság jelentős értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, folytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt indított eljárást, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája a 2022. február 18-án megtartott ülésén elrendelte a terheltek letartóztatását – olvasható a bírósági hírek között.

2021 júniusában társaikkal a két gyanúsított többször megjelent a Magyar Honvédség tápiószecsői telephelyén. Minden alkalommal – miután átmásztak a kerítésen és behatoltak a területre – a honvédségi telephely udvarán parkoló autókhoz mentek, amelyekből kivágták és eltulajdonították a katalizátorokat. Ezzel a módszerrel több, mint 120 darab kocsit tettek tönkre és a sértettnek 8.650.000 forint kárt okoztak.

Tekintettel arra, hogy a fiatalabb gyanúsított ellen több büntetőeljárás van folyamatban, valamint a terhére rótt cselekmény kiemelt tárgyi súlyára és büntetési tételére (2-től 8 évig terjedő szabadságvesztés) szabadlábon hagyása esetén fennáll vele szemben a szökés, elrejtőzés veszélye. Továbbá a bűntársaival való kapcsolatba lépés esetén a bizonyítást nehezítheti, ezért az ügyészi indítvány szerint a letartóztatása indokolt.

Figyelemmel az idősebb gyanúsított előéletére, a terhére rótt cselekmény kiemelt tárgyi súlyára és büntetési tételére, valamint arra, hogy állandó munkahellyel nem rendelkezik és a megélhetését feltehetően vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével biztosítja, fennáll vele szemben a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye. Mindemellett szabadlábon hagyása esetén az ügyben érintett más személyek jogellenes befolyásolásával a bizonyítást is megnehezítheti, ezért az ügyészi indítvány szerint a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelése indokolt vele szemben.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottakat és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatásukat az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2022. március 18-ig.

A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható – derül ki a közleményből.

 

Cash/fotó: Google Fotó: illusztráció