A hibridek még nagyobb bizalmat élveznek

 

Az újautó értékesítési adatok szerint hazánkban is egyre többen választják a környezetbarát gépjárműveket. Egy felmérés alapján az elektromos autók széles körben való elterjedését a válaszadók 63-78 százaléka szerint a magas ár, a kevés töltőhely és a hatótáv gátolja leginkább, több mint 50 százalékuk pedig a lassú töltést okolja – adja közre a penzcentrum.hu

A hagyományos, belső égésű motorral szerelt személyautók visszaszorulnak, helyettük a hibridek és a tisztán elektromosok veszik majd át a főszerepet. A villanyautók látványos eredményeket értek el az uniós piacon: az Európai Autógyártók Szövetsége adatai szerint 2021 harmadik negyedévében a tisztán elektromos autók részesedése az új autók piacán már 9,8 százalékos volt, szemben a három évvel korábbi alig több mint 2 százalékos aránnyal.

Ez tekintélyes részesedés, ám a darabszámokat nézve látszik, hogy még bőven van hely a növekedésre. A szóban forgó időszakban 569 ezer villanyautó kelt el az uniós piacokon, míg benzines és dízeles társaikból több mint 4,6 millió darab. Magyarországon a harmadik negyedévben 1099 teljesen elektromos új személyautót adtak el a kereskedők, míg a hagyományosokból közel 16 ezret.

A K&H kutatásában a 30-59 éves magyar lakosság jelentős része több fontos tényezőt nevesített, amelyek akadályozzák az elektromosautók tempósabb térnyerését.

A legnagyobb probléma az elektromos autók ára:

  • A válaszadók 78 százaléka szerint túl drágák a villanyautók, ez masszív többség, igaz, az egy évvel korábbi felmérésben még a válaszadók 85 százaléka mondta ugyanezt.
  • 70 százalékuk véleménye, hogy az elektromos autóknak alacsony a hatótávolsága;
  • 63 százalékuk úgy véli, nincs elég áramkút, ahol tölteni lehetne a villanyautókat;
  • 62 százalékuk pedig azon a véleményen van, hogy drága a villanyautók javíttatása, szervizelése.

A felmérés szerint a megkérdezettek 53 százaléka szerint túl lassan lehet csak feltölteni az elektromos autókat, 49 százalékuk véleménye, hogy nincs megfelelő szervizháttér. Utóbbitól a nők jobban tartanak. Sokkal többen lettek, akik az elektromos autók elhasznált akkumulátorait környezetszennyezőnek tartják: 2021 negyedik negyedévében 47 százalékos volt az arányuk, míg egy évvel korábban csak 37 százalékuk volt ezen a véleményen.

A megkérdezettek 43 százaléka, vagyis 10-ből 4-en úgy látják, hogy a mostani helyzetben a tisztán elektromos autónál jobb választás egy konnektorról tölthető hibrid, amelynek van saját belső égésű motorja, ezáltal nincs hatótáv probléma, és a tankolás is megoldható pár perc alatt – derül ki a felmérésből.

Cash/fotó: Youtube