Vittek amit találtak
A ceglédi nyomozók két címről három gyanúsítottat állítottak elő „vasúti dézsmával” kapcsolatos ügyekben – írja a police.hu.
A 2022. január 31-én éjszaka, az abonyi vasútállomáson elkövetett lopás tettesei utáni nyomozás hozott gyanúsítottakat egy 2020-as, valamint egy tavalyi ügyben. Egyikük egy 14 éves fiú, két társa felnőtt.
A tavalyi és a tavalyelőtti lopás alkalmával egy-egy kamion ponyváját tették tönkre, kipakolták a rakomány egy részét, majd megrakodva elmenekültek – a kiterjesztett helyszíni szemlén kiderült, elszámolták magukat, a zsákmány egy részét elhullajtva találták meg a rendőrök.
Legutóbb 15 kamion ponyváját vagdosták ki, háromban találtak értékesíthető cuccokat, 10 karton mosogatószer és öt karton autóápolási termék hiányzott a raktérből, de a korábbi alkalmakkor is vitték, amit találtak: ágyneműhuzatot, sportcipőt, táplálék-kiegészítőt, paplant. A három bűncselekménnyel okozott több százezer forintos lopási kár mellé jóval tetemesebb rongálási kár is társult.
A rendőrök már korábban is gyanították, helybeli tetteseket kell keresniük, a szerelvények „lekövetése” valószínűtlennek tűnt, azok alkalomszerűen álltak meg Abonyban. Hiába tettek meg mindent, a két korábbi ügyben akkor nem sikerült tettest fogni. Szerencsésebbek voltak most, amikor 2022. február 3-ára már olyannyira körvonalazódott személye, hogy bekopogtak egyik tanyájukra.
A 14 éves fiút elfogták és előállították, kihallgatásán, az elé tárt bizonyítékok hatására belátta, nincs értelme tagadni, beismerő vallomást tett, később meg is mutatta hogyan csinálta. Állítása szerint 2019. óta járja éjszakánként az állomást és ürítette ki a vagonokon szállított kamionok rakterét. Nem sajátja az ötlet, előzőleg felnőtt ismerősei mutatták meg, hogy lehet „jó dolgokra” szert tenni. Tavaly november előtt gyermekkorú volt, büntethetőségét a jog kizárta.
Otthonában feltehetően hasonló cselekményeiből származó tárgyakat foglaltak le a rendőrök, több izzókészletet és 1225 darab díszkitűzőt – ezeken nagy valószínűséggel nem sikerült túladnia.
Elfogásával és előállításával nem volt vége a tennivalóknak, két abonyi férfit szintén a kihallgató helyiségbe vittek a nyomozók. A B. testvérek „szakmája” – a gyanú szerint – megegyezik a fiúéval, az ő lakásukon is találtak vélelmezhetően vasúti dézsmából származó tárgyakat. Kihallgatásukon mindketten tagadták a bűncselekmény elkövetését.
A gyanúsítottakkal szemben lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, egyben vizsgálják, hogy a három gyanúsított összefüggésbe hozható-e további lopásokkal – olvasható a rendőrség honlapján.
k.z.t./fotó: rendőrség