Döntött a Motorsport Világtanács

A legkörültekintőbb intézkedések ellenére is utolérte a világjárvány a Forma-1-es versenyzőket is csakúgy, mint a szerelőket vagy a csapatok egyéb munkatársait. Többféle elgondolást, felvetést megfontolva a Motorsport Világtanács úgy döntött: a paddockba belépő összes dolgozónak kötelező az oltás – írja a grandpx.com. 

A helyzet monitorozása mellett az F1 is elgondolkodott a lehetőségen, majd a Motorsport Világtanács jóváhagyta a törekvéseket.

,,Az egyik dolog, amit a Motorsport Világtanács ülésén jóváhagytak, az az volt, hogy elővigyázatosságból a paddockban dolgozó összes F1-es munkatársat be kell oltatni.” – idézi Stefano Domenicalit a spanyol Marca.

Számításaik szerint így átvészelik az előírt korlátozásokat, és elkerülik az olyan helyzeteket, amikbe a teniszező Djokovic is került.

,,A vakcinák és a következő körös oltások biztosítják a kiutat ebből a helyzetből. Mindenkit biztonságban kell tartanunk, és együtt kell haladnunk előre.

Én is beoltattam magam, és mindenkit arra kérek, hogy tegyen ugyanígy. A Forma-1 így haladhat előre, így mindenkit arra kérünk, hogy vegyek ki a saját részét ebből.” – tette hozzá az olasz vezető.

Cash/fotó: grandpx.com