Nyolc órát utazott egy Boeing 747-es futóműaknájában

 

 Túlélte egy potyautas a Cargolux egyik, Johannesburgból Nairobin át Amszterdamba érkező Boeing 747-esének futóműaknájában az utazást. Az ismeretlen legalább 8 órás utat úszott meg – számol be az esetről az AFP francia hírügynökség.

A Cargolux által üzemeltetett, CV 7156-os járatot a LX-YCV lajstromú Boeing 747-400F a Flightradar adatai szerint szombaton este indult a dél-afrikai városból, azán Nairobiból vasárnap hajnali 4-kor szállt fel, végül nem sokkal fél 11 előtt landolt Schipholon.

A hatóságok nem hozták nyilvánosságra a potyautas nemzetiségét és korát, így nem tudni, hogy melyik repülőtéren mászott be a Jumbo orrfutóaknájába, de Nairobi és Amszterdam között is több mint 8 órát kellett ott töltenie.

A holland repülőtérről a mentők stabil állapotban szállították az ismeretlen embert kórházba. A légitársaság megerősítette a történteket.

A futóműaknában tartózkodás három szempontból sem életbiztosítás. Egyrészt jól kell helyezkedni, és meg kell tudni kapaszkodni ahhoz, hogy a futómű a behúzáskor ne nyomja agyon a potyautast, vagy annak kiengedésekor ne zuhanjon ki. A másik, hogy 8 ezer láb (2500 méter) magasság fölött kihűléssel kell számolni, a járat viszont a Flightradar szerint 34 ezer láb (10300 méter) magasságban repült, ahol akár mínusz 50 fokos is lehet a hőmérséklet.

A harmadik, hogy ezen a magasságon a levegő rendkívül ritka, a futóműaknában nincs túlnyomás, amely nem kedvez az emberi szervezetnek, elsősorban az agy működésének. Az itt tartózkodó ember, pár perc alatt hypoxiás, azaz oxigénhiányos állapotba kerülhet, és elveszítheti az eszméletét, akár bele is halhat.

A futóműaknában tartózkodó, a kihűlés és az oxigénhiány miatt öntudatlan állapotba kerülő potyautasok sok esetben a leszállást megelőző, pár ezer lábon végrehajtott futóműnyitáskor, vagy a földetéréskor nagy sebességnél kizuhannak a repülőgépből, és ez végez velük, ha nem haltak meg már korábban – magyarázza a hasonló helyzetekben felmerülő lehetőségeket az airportal.hu  az oldalán található anyagban.

Cash/fotó: youtube.com