Fővárosi felújítások 2021

 

Sokéves tartozásait törlesztette Budapest azzal, hogy 2021-ben több halaszthatatlan felújítást is elindított. Szemünk előtt születik újjá nemzetünk egyik jelképe, a Lánchíd, napról napra szépül Magyarország egyik legforgalmasabb csomópontja, a Blaha Lujza tér. Ezek mellett pedig számos egyéb fontos projekt is megvalósult a Budapesti Közlekedési Központ (BBK) beruházásában az idén – írja évértékelőjében a BKK

Ellentmondásos évet hagy maga mögött a Budapesti Közlekedési Központ. Ellentmondásos, hiszen a koronavírus-járvánnyal járó nehézségek és a finanszírozással kapcsolatos kedvezőtlen külső körülmények ellenére több jelentős beruházást is sikerült elindítani és lezárni 2021-ben. Idén olyan felújítások is indultak Budapesten, amelyek évtizedekre meghatározzák a főváros arculatát. Mindeközben a kerületekkel együttműködve olyan munkák is megvalósultak, amelyek rendkívül hasznosak az adott térségben élőknek.

Igényes, új karaktert kap a Blaha Lujza tér

Ötvenöt év után újul meg Budapest egyik legforgalmasabb, jelentős történelmi és szellemi örökségű csomópontja, illetve találkozóhelye, a Blaha Lujza tér. A vállalkozási szerződést idén júniusban írta alá a BKK, ennek köszönhetően még a nyáron elkezdődhetett a munka Budapest ikonikus terén.

A beruházásnak köszönhetően nemcsak a tér felszíne, hanem az aluljáró felső födémszigetelése és a fölötte lévő útpálya is megújul. A Blaha Lujza tér egységes arculatú, a mai városi használati igényeket kielégítő belvárosi közösségi térré alakul a belső részen gyalogosbarát találkozóhelyekkel, egy burkolatból fellövellő szökőkúttal, karfás székekkel. A megújult téren 1000 négyzetméter új zöldfelületet alakítanak ki, és 78 új fát ültetnek.

A Blaha Lujza tér felújítása és – kapcsolódó fejlesztésként – a Somogyi Béla utca korszerűsítése várhatóan 2022 végén zárul.

Éveket kellett várni, most végre elindult a Lánchíd felújítása

Idén kezdődött Magyarország egyik legfontosabb kulturális örökségének és jelképének a korszerűsítése is. 32 évvel a legutóbbi munkák után a Lánchíd felújítását a nemzeti örökség tisztelete követeli meg. Az átkelő tavasszal indult korszerűsítése egész évben ütemezetten és a tervek szerint haladt.

Júniusban zárták le a dunai átkelőt és annak környezetét a forgalom elől, hogy aztán elindulhasson a tényleges kivitelezés. Egy hónappal később kezdődött az elöregedett vasbeton pályaelemek felszeletelése, amelyeket darabonként emeltek ki a helyükről. Helyettük új acél pályatáblákat szállítottak a helyszínre, ezeket toronydaruval emelték a hídra. Augusztusban elkezdődött a hídfőket díszítő kőoroszlánok restaurálása is, az ősz első hónapjára pedig elkészült az első felújított láncszakasz, amelyen már látszik a híd megújult színe. Hazánk egyik legfontosabb kulturális örökségének és jelképének korszerűsítése a tervek szerint 2023-ig tart.

Újjászületik a pesti Duna-part

A Főváros és a BKK célja, hogy a pesti alsó rakparton csökkenjen az autók dominanciája, és növényekkel beültetett közpark jöjjön létre. Ennek első lépései már az idén megtörténtek.

Az id. Antall József rakpart hónapokig tartó felújítása június 7-én kezdődött. Augusztusban kiváltották a gázvezetékeket, szeptemberben új útvíztelenítő rendszert építettek, majd elmozdították a Markó utcai rámpát és a megtámasztását szolgáló támfalat, hogy biztosítsák az új gyalogos sétány és a közút megfelelő szélességét. A végső határidő előtt két héttel befejeződtek az átépítési munkák az id. Antall József rakpart Parlament és Margit híd közötti szakaszán, december 13-tól, hétfőtől már gyalogos sétány várja az arra járókat.

Az átépítéssel párhuzamosan halad még a főváros egyik legrosszabb állapotú vízvezeték-főnyomócsövének cseréje is. A víznyomócső-rekonstrukciós munkák után kezdődhet a kivitelezés a RAK-PARK projektben, amely a pesti Duna-part Kossuth Lajos tértől Fővám térig tartó szakaszának élhetőbbé tételét célozza meg.

Gőzerővel zajlottak a különböző útfelújítások is

A szűkös anyagi források ellenére a BKK elkötelezett a fejlesztések megvalósítása mellett. A nagyszabású, hosszabb ideig tartó korszerűsítési munkákkal párhuzamosan számos egyéb rekonstrukció is zajlott a társaság beruházásában:

  • az újpesti Rózsa utcában,
  • a rákospalotai Deák utcában, valamint
  • az újbudai Péterhegyi úton;
  • megújult a zuglói Csömöri utat és az újpalotai Drégelyvár utcát összekötő felüljáró;
  • elkészült a Baross utca-Szabó Ervin tér-Üllői út nyomvonalon a felsővezeték-hálózat fejlesztése, illetve
  • utolsó szakaszába lépett az angyalföldi Göncöl utca felújítása, és
  • az 50-es villamosvonal dél-pesti megállóinak korszerűsítése.

Eleme még az Üllői út Szarvas csárda tér és városhatár közötti szakaszának felújítása, illetve a Mester utca Ferenc körút és Haller utca közötti szakaszának korszerűsítési terve. Eredményes közbeszerzési eljárás lefolytatása után 2022-ben indulhat a zuglói Vezér utca, valamint az újpalotai Erdőkerülő utca és Zsókavár utca felújítása is – olvasható az összegzésben.

Cash/fotó: BKK