Mai ételünk bizonyára ismerős mindenki előtt, valahogy mégis elég ritkán kerül tányérunkra. Húsos étel, fogyasztható előételként, vagy akár főfogásként is. Szépen tálalható, ízletes, laktató.

 

Nos, ez a hortobágyi húsos palacsinta.

 

Elkészült a hortobágyi húsos palacsinta, tálalva

Elébben beszélgessünk róla egy kicsit. Azt gondolhatná az ember fia, hogy valami köze van a Hortobágyhoz, pedig nem. Az 1958-as brüsszeli világkiállítás szakácscsapata főzte, s nevezték el, így  “magyarosan”, – mintegy akkori marketing fogásként. Ebből persze nem az a valóság, hogy csak innentől ismerős fogás, régebbi múltja vagyon. A gasztro-irodalmat böngészve, kiderül, hogy már megjelent receptként 1932-ben is, „Az ínyesmester szakácskönyve” című könyvben is. S hogy még elébb nézzünk, 1920, 1909 előtt is, legelébb 1860-ból van írásos nyoma a paprikás csirkével töltött palacsintának a magyar konyhán.

Nos, eme rövid visszatekintés után szánjunk reá időt, s készítsük el magunknak. Hamar a palacsinta sütése: 30 dkg liszt, egy tojás, só, tej-szóda vegyesen, jól kikeverjük, s forró olajos serpenyőben vékonyakat sütünk, majd félretesszük.

A palacsinták készülnek, a hús puhul

Egy kiló csirke-alsócombot megtisztítunk, egy fej hagymát apróra vágva, kevés zsiradékon pirítunk, mehet bele 2 gerezd fokhagyma, egy-egy paprika és paradicsom aprítva. Rádobjuk a combokat, s fehéredésig pirítjuk, majd ekkor kapjon piros paprikát, sót, borsot, kevés köményt. Én reszeltem béle  kb. egy dekányi friss gyömbért. Fedő alatt pároljuk, szükség esetén levét pótoljuk kis vízzel. Gyenge combok, egy órán belül puhára főnek.

Ekkor a húst lefejtjük a csontról, s pépesítjük, szétcincáljuk a villával apróra. Van, aki darálja, én nem vagyok híve. Kapjon a hús kevés szaftot, hogy ne legyen túl száraz, majd egy-egy kanállal tegyünk a palacsintákra, s göngyöljük fel.

Rakjuk sorba egy sütő edénybe.

Felgöngyöljük, tepsibe tesszük

Még van egy kis babra-munka, a maradék szaftot behabarjuk tejföllel, ha túl hígnak látszik, kaphat egy kis kanál lisztet a habarásba. Van, aki ekkor botmixerrel pépesít és még át is szűri, így lágy, selymes lesz a mártás, de ha jól főztünk, ez kihagyható.

A mártást ráöntjük egyenletesen a palacsintákra

Nos, a mártást ráöntjük egyenletesen a palacsintákra, majd közép meleg sütőbe toljuk, egy 15-20 percre, csak, hogy jól átmelegedjen. Van, aki ekkor önt rá tejfölt, s így pirítja, én inkább a végén, mikor kivettem sütőből, akkor locsolom meg gyengéden, miként a mellékelt kép is mutatja. Tehát tálalunk, kínálunk, falatozunk, s nem bánjuk meg.

Itt száraz, félszáraz fehérbor simán megy hozzá.

Munkára fel!

Jó étvágyat kívánok:

Soós István ex City 22, a fakanalas