Éjjel kószál a vezető nélküli autó

 

Megkezdte működését San Franciscóban a Cruise, a General Motors önvezetéssel foglalkozó leányvállalatának robotaxi szolgáltatása, amely este 10 és reggel 6 óra között, vezető nélkül üzemel a metropolisz kertvárosi részében – derül ki a szolgáltató által kiadott tájékoztatóból.

Az első utas a vállalat egyik társalapítója, elnöke, és technológiai igazgatója, Kyle Vogt volt, aki a teljes utat dokumentálta, a felvételt pedig közzétette a közösségi médián. Út közben elmondta, hogy nagyon büszke arra, hogy a csapata elérte ezt a városi közlekedésben forradalmi jelentőségű mérföldkövet annak ellenére, hogy 7 évvel ezelőtt még mindenki azt mondta, lehetetlen önvezető taxikat küldeni az utakra. Az önvezetéshez szükséges hardverekkel és szoftverekkel felszerelt Chevrolet Bolt EV-ben ülve Vogt azt is megjegyezte, hogy meglepően magabiztosan halad az autó.

A szolgáltatás egyelőre nem elérhető a nyilvánosság számára, jelenleg csupán a Crusie alkalmazottai és bizonyos civilek – hogy pontosan kik, azt nem árulta el – vehetik igénybe. A robotaxik működését engedélyük is korlátozza, ugyanis csak este 10 és reggel 6 között, maximálisan 50 km/h sebességgel közlekedhetnek sofőr nélkül.

 

A történelmi első út után egyébként újabb taxikat hívott Vogt más igazgatók társaságában, ezekről, valamint az utas nélküli, úgynevezett Ghost Mode időszakokról egy hosszabb videó is megtekinthető.

Cash/fotó: youtube.com