Ezekben a hónapokban jár le az 5 évre érvényes Tevékenységi Engedélye azoknak, akik 5 éve, rögtön a rendelet megjelenése után váltották ki. Mint már többször írtunk róla, az engedély meghosszabbításához adóigazolások, közkeletű néven „nullás papírok” szükségesek.

Igazolnunk kell, hogy nincs tartozásunk a NAV-nál (adók és járulékok), a fővárosnál, ill. vidéken az illetékes önkormányzatoknál (iparűzési adó), továbbá Budapestieknek a kerületnél is (ingatlanadó, kommunális adó, stb.).

Sokan az igazolások megkérésénél tapasztalják, hogy a hivatal azt tartozás miatt elutasítja.

De hát nekem nem szólt senki! – háborodnak fel. – Nem küldtek semmiféle értesítőt!

Az adóhatóság valójában küld értesítőt minden évben. De adószámla-egyenlegéről csak az kap értesítést, akinek 5000 forintnál több tartozása vagy 1000 forintnál több túlfizetése van. És míg ötszázezren postán kapják az adószámla-kivonatot, addig az elektronikus tárhelyére kapja a folyószámlájával összefüggő tájékoztatót az, akinek van ügyfélkapu-regisztrációja. Márpedig a vállalkozók mind kötelezettek elektronikus ügyintézésre. Minden, a tárhelyre érkező üzenetről e-mail-értesítés érkezik a regisztrációkor megadott címre. Szóval megjött az az értesítés, csak sok vállalkozó félvállról veszi a tárhelyére érkező dokumentumokat.

Az adószámlák egyébként bármikor, naprakészen ellenőrizhetők, nem kell megvárni a NAV értesítését. Célszerű ezt minden esetben megtenni az adóigazolás lekérése előtt.

Ha tartozás van, ügyfélkapus hozzáféréssel akár online bankkártyás fizetéssel is rendezhető az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásból, de fizethető átutalással, csekken vagy a NAV ügyfélszolgálatain bankkártyával. Átutaláskor a közlemény rovatban mindenkor fel kell tüntetni az adószámot, vagy az adóazonosító jelet. A befizetéseket általában 2-3 napon belül jóváírják, kivéve a csekkes fizetést – ott a postai ügyintézés azt néhány nappal meghosszabítja.

Azt is vegyük figyelembe, hogy bár az átutalás ma már néhány másodpercen belül beérkezik a címzett – esetünkben az adóhatóság – számlájára, annak leválogatása, és az adózó egyéni adószámlájára való beérkezése 2-3 napot is igénybe vehet.

Abban az esetben, ha az adószámla egyes adónemein tartozás, másokon túlfizetés mutatkozik, az átvezetést a 2117-es számú “Átvezetési és kiutalási kérelem az adószámlán mutatkozó túlfizetéshez” nyomtatványon lehet kérni. Aki nem boldogul vele, kérje könyvelője segítségét.

-oli-