UNESCO védelem alatt áll a Duna látképe
A pesti alsó rakpart megújításának részeként el kellett mozdítani Bibó István mellszobrát, ami most visszakerült a helyére az áthelyezett Markó utcai felhajtó felső rakparti végére – számol be a munkálatok kiemelt fázisairól a Budapest Közlekedési Központ (BKK).
A pesti alsó rakpart gyalogosbarát megújításának látványos szakasza volt, hogy elmozdították a Markó utcai rámpát és a megtámasztását szolgáló támfalat. A jelentős munkára azért volt szükség, hogy biztosítsák az új gyalogos sétány, valamint a közút megfelelő szélességét, miközben az örökségvédelem alatt álló lépcsős partfal érintetlen marad.
A rámpa sarkában 2005-ben helyezték el Bibó István, az 56-os forradalom kiemelkedő alakjának mellszobrát. Az átépítés idejére elszállították, most azonban a munkák abba a szakaszba értek, hogy Bibó István szobra – alkotója, Széri-Varga Géza szobrászművész jelenlétében – visszakerülhetett az eredeti helyére.
Az 1885-ben kialakított rakpartszakaszt miniszteri rendelettel műemléknek nyilvánították, a Duna-part látképe pedig 1987-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára.
A látkép nem sérül a munkák során, sőt az új sétánynak köszönhetően séta közben gyönyörködhetnek majd a dunai panorámában az odalátogatók.
A pesti alsó rakpart júniusban indult felújítása ütemezetten halad, a munkával tervezetten decemberre készülnek el. Az id. Antall József rakpart Parlament és Margit híd közötti szakaszának átépítésével egybefüggően sétálhatóvá válik a Duna partja.
A projektnek köszönhetően megszűnnek a kihasználatlan burkolt felületek, emellett zöldebbé válik a partszakasz, a frissített terveknek köszönhetően talajkapcsolatos fákat is ültetnek a beruházás során – olvasható a helyzetjelentésben.
Cash/fotó: BKK