Gyorsabban terjedhet, mint a vírus
A baranyai megyeszékhelyen úgy tervezik, hogy leszámolnak a zöld rendszámhoz kapcsolódó egyik legnagyobb ellentmondással, és csak a teljesen elektromos autóknak engedik el a parkolási díjat a városban.
Magyarországon 2016-ban vezették be a zöld rendszámot a környezetkímélőbb, részben vagy teljesen elektromos meghajtással rendelkező gépjárművek számára. Hivatalosan minden olyan jármű jogosult a megkülönböztető rendszám használatára – ezáltal pedig a vele járó kedvezményekre is – amelyik a gyári adatok alapján képes legalább 25 kilométert megtenni tisztán elektromos üzemben.
Időről-időre terítékre kerül a téma, hogy a plug-in hibrid modellektől meg kellene vonni a zöld rendszámára vonatkozó jogosultságot. A hálózatról tölthető hibridek esetében gyakran találkozhatunk olyan 3-400 lóerő feletti, kéttonnás SUV-kkal, amelyek károsanyag-kibocsátása messze meghaladhatja, és akár a duplája is lehet egyes hibrid rásegítéssel rendelkező, de zöld rendszámra nem jogosult autó emissziójához képest.
Éppen ezért Pécsen már 2020 elején megfogalmazódott az elképzelés, hogy kizárólag a tisztán elektromos hajtású modellek számára biztosítsák az ingyenes parkolás lehetőségét a belvárosban. Hogy az ötlet akkor nem valósult meg, az minden bizonnyal a koronavírus-járvány következtében, országszerte bevezetett ingyenes parkolásnak köszönhető – derül ki a Villanyautósok beszámolójából.
A javaslat azonban most ismét terítékre került. Egy friss tervezet szerint ugyanis a zöld rendszámmal rendelkező autók esetében kizárólag a tisztán elektromos modellek számára biztosítana díjmentes parkolási lehetőséget a baranyai megyeszékhely. Ehhez csupán egy egyszeri, előzetes regisztrációra van szükség az üzemeltetőnél. Így a parkolóőrök könnyedén meg tudják majd állapítani, hogy az adott zöld rendszámos jármű jogosult-e az ingyenes parkolásra, vagy sem.
Amennyiben Pécsen valóban eltörölnék az ingyenes parkolást a plug-in hibridek számára, és további városok is követnék ezt a példát, úgy az egyik legnagyobb vonzerejét veszítheti el a zöld rendszám. Természetesen mindez nem befolyásolja az olyan kedvezményeket, mint a gépjárműadó (teljesítményadó) megfizetése alóli mentesség.
Egyelőre nem tisztázott, hogyan kívánják megvalósítani Pécsen a tisztán elektromos autók regisztrációját: lehet-e majd online regisztrálni, vagy ezt csak személyesen lehet elintézni az üzemeltetőnél, illetve hogy szükség lesz-e évente megújítani a regisztrációt.
Amennyiben nem lehet majd az interneten keresztül megtenni, úgy a Pécsre utazó elektromosautó-tulajdonosok számára minden bizonnyal problémát fog jelenteni az előzetes regisztráció teljesítése. Vagyis nem marad más választás, mint kifizetni a parkolási díjat.
Jelenleg a zöld rendszámos autók száma már meghaladja a 36 ezret hazánk útjain. Ezek közül a járművek közül több mint 17 ezer tisztán elektromos, míg a tölthető hibridekből nagyjából 7500 darabot tartanak nyilván – derül ki az anyagból.
Cash/fotó: Facebook