Négy települést érint az egymilliárdos beruházás

 

Nagyszabású kerékpáros fejlesztés valósult meg Mezőkövesd határában: négy dél-borsodi települést is összekötő, több mint 20 kilométer hosszúságú kerékpárutat adtak át a forgalomnak október 7-én. Dél-Borsod leghosszabb kerékpárútvonala a négy település megbízásából, részben uniós, részben kormányzati, részben pedig az önkormányzati forrásból valósulhatott meg, több mint 1 milliárd forintból.

Mezõkövesd, 2021. október 7.
Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, fideszes országgyûlési képviselõ (k), Szentkirályi Alexandra kormányszóvivõ (j3), Szilvási András, a Szilvási Építõi Kft. ügyvezetõje (b), valamint Csendesné Farkas Edit, Bogács (b2), Vasas Csaba, Bükkzsérc, (b3, Fekete Zoltán, Mezõkövesd (j2) és Csendes Péter, Cserépfalu (j) polgármestere (b-j) a négy dél-borsodi települést összekötõ, több mint 20 kilométer hosszúságú kerékpárút avatásán Mezõkövesd határában 2021. október 7-én.
MTI/Vajda János

Mezőkövesd, Bogács, Cserépfalu és Bükkzsérc között most már biciklivel is biztonságosan lehet közlekedni, ugyanis a külterületi, közvilágítással nem rendelkező szakaszokon világító burkolati jelek felfestésével növelték a kerékpáros közlekedés biztonságát. A világító burkolati jel egyben környezetbarát, energiatakarékos és innovatív megoldást is jelent.

A teljes útvonal kivitelezése során megépült 14 kilométer teljesen új nyomvonal, melyből 10 km teljesen egybefüggő, a további 6,62 kilométer pedig kerékpárút felfestés.

A beruházás jelentősen hozzájárul a térség turizmusának fellendítéséhez is. A kerékpárút átadó ünnepségén többek között részt vett Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki hangsúlyozta, az elmúlt tíz évben összességében 1700 kilométer hosszúságú bicikliút épült az országban, melyből 2021-ben 220 kilométernyi valósult meg. Hozzátette, idén még 50 kilométernyi ilyen út átadása várható.

Kiemelte: a beruházás javítja a térségben élők komfortérzetét, akár munkába járásról, akár kikapcsolódásról van szó, továbbá a projekt fontos szerepet játszik a turizmus fejlesztésében is.

Tállai András, a térség országgyűlési képviselője is jelen volt az eseményen, véleménye szerint a fejlesztésnek köszönhetően tovább bővültek a lehetőségek Mezőkövesden és a dél-borsodi térségben is a kikapcsolódni és sportolni vágyóknak, a településeket összekötő kerékpárút hozzájárul mind Mezőkövesd, mind a térség turizmusának fellendítéséhez is.

Hangsúlyozta, a fejlesztés hozzájárul a környezetvédelemhez is, elősegítve, hogy minél többen döntsenek a kerékpár mellett az autó helyett. A bicikliutat választva nemcsak az egészségükért tesznek többet, de a testi-lelki feltöltődés is garantált, miközben felfedezhetik a térség és a négy település látnivalóit – fejtette ki – olvasható a kiadott tájékoztatóban.

Cash/fotó:MTI