A hangsebesség ötszörösére lesz képes

 

Mérnökök egy olyan speciális, szuperszonikus drón tervrajzainak alapjait fektették le, melynek segítségével, hangsebességgel és annak többszörösével száguldozhatnak majd a jövő Mars-telepesei a bolygón. Ezt nem másolják, eredetiben készítik a kínaiak.

Az 500 kilogramm súlyú drón végsebességét ötszörös hangsebességben határozták meg, ami óriási előrelépés lehet, főleg úgy, hogy egészen 5.000 méteres magasságba emelkedhet majd a szerkezet – adta hírül a South China Morning Post portál.

A projekt vezetője elmondta, az első marsi szuperszonikus repülésre még legalább 30 évet várni kell, ugyanis első körben ki kell küszöbölni a technikai problémákat és a fejlesztések során felmerülő hibákat, melyek elhárítása hosszú időt vehet igénybe.

Mivel a Földön nagyjából 1.223 km/h számít hangsebességnek, addig a Marson ez az érték mindössze 870 km/h, így könnyen elképzelhető, hogy a valóságban sokkal gyorsabb lesz az egység, mint azt előre eltervezték.

A hiperszonikus drónnal a jövőbeni Mars-kolóniák összeköttetésének problematikáját kívánják megoldani, a repülőszerkezetekkel ugyanis szinte pillanatok alatt megtehetik azokat a távolságokat, amelyeket hagyományos módszerekkel nehezen tudnának elérni.

A NASA Ingenuity marskopteréhez képest egy teljesen eltérő modulról beszélhetünk, ami nemcsak méreteiben, hanem funkcionalitásában is különbözni fog az amerikai űrügynökség szöcskeszerű moduljától.

A Mars atmoszférájának nagyjából 96 százaléka szén-dioxidból áll, amit a mérnökök ki is használtak – a drón kizárólag magnéziummal fog működni, ez az üzemanyag ugyanis kiválóan ég el magas hőmérsékleti viszonyok között ebben a sűrű közegben – olvasható a liner.hu tudósításábín.

Cash/fotó: NASA,CNSA