Százezrek Letenyéje

 

A nyári időszakban közkedvelt üdülési célpont Horvátország. Tengerpartja és szigetei nemcsak a magyarokat vonzzák, hétvégente több százezren indulnak útnak Letenye irányába – írja a Zsaru Magazin.

Utánajártunk, hogyan kerülhető el a hosszú várakozási idő, de azt is megtudtuk, hogy a rendőrök milyen módszerekkel próbálják segíteni a folyamatos áthaladást.

Kánikulában jól jön a frissítő

A magyar-horvát mezsgye egy külső schengeni határ. Egyik fő rendeltetése, hogy az Európai Uniót is védelmezze, amihez elengedhetetlen a ki- és belépők kontrollálása. Belépésnél határőreink ellenőrzik a megfelelő utazási okiratokat, a sofőrök esetében pedig az adott jármű papírjait. Céljuk, hogy megakadályozzák az illegális bevándorlást, a hamis közokiratokkal való visszaélést, illetve illegális áruk Magyarországra hozatalát, körözött személyek kiszűréséről nem is beszélve. Külön ellenőrzik a harmadik országból, illetve az Európai Unió területéről érkezőket, utóbbiaknak külön sáv áll a rendelkezésére. A tagállamokon kívüli országok állampolgárai egy hosszabb ellenőrző procedúrán mennek át. Megvizsgálják valamennyi okmány hitelességét, valamint ha szükséges, a vízum érvényességét is, továbbá rákérdeznek az utazás céljára és időtartamára. Ez átlagosan 10-15 percig tart, míg az EU-s tagoknál mindössze 1-2 percet vesz igénybe.

Eligazítás

Egy menetrend szerinti busz érkezett a határhoz, az utasok okmányait Czékó István főtörzsőrmester, kiemelt főhatárrendész vizsgálja.

Az ellenőrzés általában 20 percet vesz igénybe, de ez függ az utasok számától is. A csomagok ellen­őrzése után összegyűjtjük az utazási iratokat, és utána átnézzük azokat. Csütörtöktől szombatig 4-5 járat, hétköznap pedig általában két menetrend szerinti busz érkezik. Ez ma az első, Zágráb irányába mennek; ott felveszik a visszafelé érkezőket, és indulnak vissza.

Az idei évben jelentősen csökkent a forgalom a két évvel ezelőttihez képest, akkor közel ötmilliós volt az átmenő forgalom. Ez mostanra a felére csökkent, a csúcspontot augusztusban fogják elérni. A határforgalom július és szeptember között a legerősebb. Ezekben a hónapokban átlagosan egymillió állampolgár lépi át a határt, összehasonlítva a ­leggyengébb februári hónappal, amikor ez a szám körülbelül 100 ezer. Szintén nagyobb a forgalom tavasszal és ősszel; ilyenkor érkeznek a buszos kirándulók. Bosznia-Hercegovinában van egy zarándokhely, amit sokan látogatnak meg, illetve az adventi vásár időszaka népszerű még.

Nemes Mária főtörzsőrmester

A nyári időszakban közkedvelt üdülési célpont Horvátország. Tengerpartja és szigetei nemcsak a magyarokat vonzzák, hétvégente több százezren indulnak útnak Letenye irányába.

Utánajártunk, hogyan kerülhető el a hosszú várakozási idő, de azt is megtudtuk, hogy a rendőrök milyen módszerekkel próbálják segíteni a folyamatos áthaladást.

A magyar-horvát mezsgye egy külső schengeni határ. Egyik fő rendeltetése, hogy az Európai Uniót is védelmezze, amihez elengedhetetlen a ki- és belépők kontrollálása. Belépésnél határőreink ellenőrzik a megfelelő utazási okiratokat, a sofőrök esetében pedig az adott jármű papírjait. Céljuk, hogy megakadályozzák az illegális bevándorlást, a hamis közokiratokkal való visszaélést, illetve illegális áruk Magyarországra hozatalát, körözött személyek kiszűréséről nem is beszélve. Külön ellenőrzik a harmadik országból, illetve az Európai Unió területéről érkezőket, utóbbiaknak külön sáv áll a rendelkezésére. A tagállamokon kívüli országok állampolgárai egy hosszabb ellenőrző procedúrán mennek át. Megvizsgálják valamennyi okmány hitelességét, valamint ha szükséges, a vízum érvényességét is, továbbá rákérdeznek az utazás céljára és időtartamára. Ez átlagosan 10-15 percig tart, míg az EU-s tagoknál mindössze 1-2 percet vesz igénybe.

– Júliusban közel 900 ezer volt az átmenő forgalom. A legleterheltebb a hétvégi csúcsidőszak, péntektől hétfőig – magyarázza Gergácz Viktória alezredes, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság határrendészeti osztályának vezetője. – A legtöbben ekkor indulnak útnak, illetve jönnek haza a nyaralásból, ebből adódóan a várakozási idő is megnövekszik, ami átlagosan egy órát jelent. Ilyenkor teljes kapacitással működik a Letenyei 1-es közúti és a 2-es autópálya-átkelőhely is. Az autópályás határszakasz az ismertebb, itt 3 sáv áll rendelkezésre a személyautóval közlekedőknek, és kettő a buszoknak. Ha nincs buszos forgalom, akkor az autóforgalmat is áttereljük ebbe a sávba, így plusz két sávval tudjuk bővíteni az áteresztőképességet. A közúti határon pedig négy sávot tudunk nyitni a ki- és belépő forgalomnak. Ha nagy a torlódás, akkor javasolni szoktuk. hogy az M70-es autópályán haladjanak tovább Isztria felé, Szlovénia irányába, illetve vannak még kisebb átkelőhelyeink, Berzence és Barcs, ami szintén könnyen megközelíthető.

A nyári hőségben sokszor a várakozási idő is hosszabbnak tűnik, éppen ezért a rendőrök megpróbálják az állampolgárok részére ezt minél elviselhetőbbé tenni. Vizet osztanak az áthaladóknak, illetve biztosítanak egy klimatizált helyiséget a várakozóknak, hogy a kötelező várakozási idő kényelmesebb legyen.

Azonban nemcsak az utazók, de sokszor a rendőr kollégák is hosszú órákat töltenek a hőségben. Nekik védőital áll a rendelkezésükre, illetve nagyon odafigyelünk arra, hogy az állományt mindig cseréljük, senki ne töltsön túl sok időt a napon – magyarázza az alezredes. – Az útlevélkezelő részleg fülkékben hajtja végre a feladatot, így velük tudunk cserét végrehajtani. Hétvégén forgalomirányítási feladatokat is el kell látnunk, ilyenkor 10-12 rendőr dolgozik az autópálya-átkelőn.

Ma, szerdán sokkal kevesebb volt az átmenő forgalom, a várakozási idő a péntektől hétfőig tartó csúcsidőben a legnagyobb – mondja Czigoth László főtörzszászlós, szolgálatparancsnok. – Kedden és szerdán jóval kisebb forgalomra lehet számítani. Aki ekkor indul, az elkerülheti a hosszú várakozási időt. A kimenő forgalom a kora reggeli órákban a legerősebb, befelé viszont inkább a késő délutáni órákban, mivel jellemzően a szállodát 11 óráig kell elhagyni, éppen ezért mindenki ekkor indul útnak. Ilyenkor, főleg a meleg időszakban, az emberek is türelmetlenebbek, ezért mi is igyekszünk odafigyelni, és azonnali segítséget nyújtunk, ha valaki rosszul érzi magát. Szerencsére csak egyszer fordult elő, hogy mentőt kellett hívni, mert epilepsziás rohamot kapott valaki.

Hogy elkerüljük a torlódást a kora reggeli órákban vagy később, délután ajánlatos elindulni, így elkerülhetjük az erősebb forgalmat.

A várakozási idő legfőbb oka a horvát határszakaszon történő adminisztráció – tette hozzá ­Gergácz Viktória. – A Horvátországba belépőknek kötelező rendelkezniük negatív PCR-teszttel vagy oltási igazolvánnyal. Ez alól az üzleti úton lévők képeznek kivételt. Ezt a folyamatot az utazók meggyorsíthatják úgy, hogy előre regisztrálnak egy online felületen, ami magyar nyelven is elérhető. A regisztráltak részére külön sávot biztosítunk, evvel is gyorsítva a haladást, illetve a horvát kollégák is gyorsított ellenőrzést végeznek – olvasható a Zsaru Magazinban.

Rádi/fotó: Marosfalvi Péter