Magyarország továbbra is marad sárga

 

Vasárnap óta több EU-tagállam átkerült az angliai utazási lista zöld kategóriájába, vagyis az országba érkezők számára karantén-kötelezettségtől mentesítettek csoportjába a brit közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint.

A rendelet alapján vasárnap, brit idő szerint hajnali négy órától a sárgából a zöld kategóriába került át Ausztria, Németország, Szlovénia, Szlovákia, Románia és Lettország, valamint az EU-n kívüli országok közül Norvégia.

Magyarország továbbra is sárga jelölésű kategóriájában marad, de egy módosítás értelmében karantén-kötelezettség nélkül beutazhatnak innen Angliába mindazok, akik mindkét dózist megkapták a nemzetközileg jóváhagyott oltóanyagok valamelyikéből.

A sárga kategóriás országokból érkezőknek ugyanakkor indulásuk előtt, illetve az angliai érkezésük utáni második napon továbbra is el kell végeztetniük egy-egy koronavírus-tesztet.

Továbbra is a sárga utazási listán marad a britek körében rendkívül népszerű turistacélpontok közül Spanyolország, Olaszország, Görögország és Franciaország.

A bejelentett lényeges módosítások közé tartozik, hogy vasárnap óta India átkerül a vörös kategóriából a sárgába – olvasható a kiadott tájékoztatóban.

Cash/fotó: Google