Megduplázódhat a vonatok sebessége

 

Felújítják és villamosítják a vasútvonalat Szegedtől a röszkei határig, a 13,3 kilométeres szakaszra 40,9 milliárd forint áll rendelkezésre. A jövő év végéig tartó projekt eredményeként a vonatok 80-120 km/h sebességgel közlekedhetnek – tájékoztat közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A csongrád-csanádi megyeszékhely és Szabadka között teljes hosszban megújuló vasúti összeköttetés magyarországi szakaszának munkálataira biztosított forrást a kormány. A 13,3 kilométeres Szeged-Röszke vasútvonal átépítésével és villamosításával az érintett nagyvárosok, regionális központok elérhetősége javul. A közel 41 milliárd forinttal támogatott beruházás további haszna, hogy megfelelő minőségű kerülőutat kínál majd a Budapest-Belgrád korszerűsítés miatt szükséges vágányzár idejére – közölték.

A közlekedési infrastruktúrafejlesztések jelentős szerepet tölthetnek be Magyarország határmenti területeinek gazdasági-társadalmi fejlődésében, az egykor természetes egységet képező térségek összekapcsolásában. A kormány friss döntése szerint idén és jövőre összesen 40,9 milliárd forinttal járul hozzá a Szeged-Röszke vasúti vonalszakasz felújításához, villamosításához – írták.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

A jelenleg 60 kilométeres sebességű közlekedésre alkalmas pályaszakaszon 80-120 kilométerrel járhatnak majd a vonatok. A vonalat villamosítják, vonatbefolyásoló, távvezérlő és biztosítóberendezéseket telepítenek. Röszke állomás vágányhálózatát korszerűsítik, az új megállóhelyen, Szentmihálytelken is magasperon, esőbeállók, P+R és B+R parkolók épülnek. A fejlesztés összekapcsolódik a szerbiai oldalon, Horgostól Szabadkáig zajló felújítással. A személyszállítás színvonala így érdemben javul Szeged és az észak-bácskai települések között – áll a közleményben.

Az ITM a napokban megjelent kormányhatározat értelmében támogatási szerződést köt a MÁV-val a projekt megvalósításáról. A vasúttársaság korábban feltételes közbeszerzési eljárást folytatott le a kivitelezésre. A nyertes vállalkozóval aláírt szerződés a szükséges forrás rendelkezésre állásával hatályba lép. A tervezési és építési munkálatok várható időigénye 14 hónap, a fejlesztés így akár már jövőre befejeződhet. A megújuló vonalszakasz a vonatok számára kerülőutat biztosít a Budapest-Belgrád vasútvonal beruházás miatt Szabadka és Kiskunhalas között szükségessé váló teljes kizárásos vágányzár idejére – áll a minisztérium közleményében.

Forrás: ITM