Éjfél után már kattant is a bilincs Józsefvárosban

 

A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályának munkatársai éjfél után elfogták józsefvárosi lakásában azt a 22 esztendős M. Tamást, aki 2021. július 28-án dél után pár perccel ereit felvágva, Kispestről indulva BMW gépkocsijával, az Üllői úton nekihajtott egy taxinak. A vétlen sofőr az útszéli fának csapódott és megsérült. A balesetet okozó férfi segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről.

Taxival ütközött egy személygépkocsi 2021. július 28-án 12 óra 30 perc körül Budapest X. kerületében, az Üllői úton a Pöttyös utcánál. Az autós, aki a rendelkezésre álló adatok szerint korábban önkezűleg okozott magának sérüléseket, továbbhajtott, majd járművét párszáz méterrel távolabb hátrahagyva elmenekült. Mint később kiderült, nem csak a taxissal ütközött, több helyen is problémát okozott autójával és anélkül is.

 

A sárga Renault Megane-ban egyedül tartózkodó taxist a mentők kórházba vitték, könnyebb sérüléssel megúszta az ámokfutó akcióját. Az autójában azonban jelentős anyagi kár keletkezett. A baleset következtében a taxi egy útszéli fának csapódott, ami a járműre rádőlt, onnan a tűzoltók darabolták le az ágakat és szabadították ki a sérült, valószínűleg totálkáros gépkocsit.

A helyszínt elhagyó férfit nagy erőkkel keresték, a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai végül éjfél után nem sokkal egy VIII. kerületi lakásban találták meg. A fiatalhoz mentőt hívtak, akik rendőri kísérettel kórházba vitték.

A 22 éves M. Tamással szemben – őrizetbe vétele mellett – a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály segítségnyújtás elmulasztása és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást – olvasható a rendőrség közleményében.

k.z.t./fotó: Google