2,5s alatt tudja a százat és 330 km/órára képes

 

 

Gaydonban elkészült a hibrid, de mégis V8-as Aston Martin Valhalla. A névjegykártyáját nem kell szégyellnie, hiszen 950 lóerővel, 1000 Nm nyomatékra és 330 km/óra végsebességre képes. Ha kell 2,5 alatt lódul százra, ami elég meggyőző.

Ez minden idők első középmotoros Aston Martinja, ami teljesen új korszakot nyit majd az elegáns angol márkánál. Mert az Aston Martinnak bőséggel akadnak fényes versenysikerei. A Valhalla egy kőkemény sportautó, aminek belterét még mindig nem mutatták meg, de a végleges formatervet és a műszaki adatokat már igen.

Vázának alapját a szénszál erősítésű műanyag monocoque adja, és csupa rettenetesen könnyű anyagból épül, ezért a száraz súlya 1550 kg. Az egész nagyon letisztult és szoborszerű, de tele van aktív aerodinamikai elemekkel, ami miatt 240 km/órás sebességnél 600 kg leszorítóerőt termel.

Felfüggesztése nyomórudas, mint a versenyautóké, és adaptív lengéscsillapítói vannak, valamint állítható magasságúak is, így a fekvőrendőrök előtt meg lehet emelni az orrát. Track módban az aszfalthoz közelebb engedi magát, hogy jobban dolgozzon az aerodinamika. Kifejezetten a Valhallához fejlesztett Michelin Pilot Sport Cup 2 gumikkal szerelik az elöl 20, hátul pedig 21 colos felniket, és karbon-kerámia fékei vannak, ami brake-by-wire rendszerű, tehát elektromos rásegítésű.

4,0 literes, biturbó V8-asa az AMG-től érkezik, és 750 lóerőt üvölt ki magából 7200-as fordulaton, amihez az Aston Martin számára tervezett és gyártott 8 sebességes, duplakuplungos automata csatlakozik. Differenciálműve elektronikusan vezérelt. Van benne egy 400 voltos hibrid rendszer és tengelyenként egy elektromotor, ami még 204 lóerőt biztosít. Ezek közül az első mozgatja teljesen elektromos módban az autót akár 130 km/órás sebességig, de nem sokáig tart a hangtalan suhanás, mert a megtehető hatótáv 15 kilométer.

Teljes tűzerővel – a 950 lóerővel és 1000 Nm nyomatékkal – a Valhalla 2,5 másodperc alatt tudja a 100-at, és 330 km/órás a végsebessége.

LED mátrixos fényszórók adják a fényt, adaptív tempomat és holttérfigyelő rendszer is lesz a Valhallában, de a beltérről csak annyit árultak el, hogy az Aston Martin Valkyrie kabinjánál tágasabb és használhatóbb lesz. Kétzónás klímával, modern fedélzeti rendszerrel és a fix ülésekhez állítható kormánnyal, meg persze a finom bőrökkel.

Egy rendkívül magabiztosan kijelenthető: ebből nem lesz taxiflotta sem itt, sem a tengeren túlon…

Cash/fotó:motor1.com