A töltésen fennakadt a pucolós páros

 

A rendőrök ellenőrizni szerettek volna egy járművet Győrújfaluban 2021. július 2-án délután, csakhogy az autó vezetője úgy döntött, hamis rendszámmal a kocsiján inkább ezt kihagyja. A járőrök Győrzámolyon a töltésen elfogták a menekülőt, akinek az utasa ellen három elfogató parancs volt érvényben – írja a police.hu.

A Győri Rendőrkapitányság járőrei 2021. július 2-án 14 óra 45 perckor egy gépkocsi sofőrjét és utasát akarták ellenőrizni Győrújfalun. A járművezető észlelve a rendőrök intézkedési szándékát letért a Győrzámoly irányába tartó töltésoldalra, és ott haladt tovább. A gépkocsit vezető nő látta, hogy nem tud egérutat nyerni az őt követő egyenruhások elől, így végül megállította az autóját. A járőrök igazoltatták a 45 éves győrzámolyi asszonyt és az utasát, illetve ellenőrizték a jármű adatait. Ekkor megállapították, hogy a gépkocsira felszerelt rendszám hamis, mivel azt egy másik járműre adták ki a hatóságok.

A személyek adatainak az adattárakból történő lekérdezésekor az is kiderült, hogy az utast, egy 45 éves győrújfalui férfit a Győri Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja, és a Sárvár Rendőrkapitányság összesen három elfogatóparancs alapján körözte, ezért őt és a nőt is elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították őket. A férfit a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték, míg a nyomozók a győrzámolyi nőt egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki – olvasható a rendőrség honlapján.

k.z.t./fotó: police.hu