A bringás tilos jelzésen hajtott az autó elé

 

Agyrázkódást, enyhe légmellet és karsérülést szenvedett az a bringás ételfutár, aki szombaton, az egyik mellékutcából, piros jelzés ellenére igyekezett átjutni a többsávos Kerepesi úton. A buszsávban zöldjelzésre érkező taxis a forgalomtól nem láthatta a fiút, így lendületből érkezve elütötte.

A bringás ételfutár 2021. június 12-én a Budapest VIII. kerület egyik mellékutcájából igyekezett a Kerepesi úton átjutni a Keleti pályaudvar irányába. A jelzőlámpa tilos jelzése ellenére kihajtott a többsávos útra, ahol a városközpont irányába haladók zöld jelzést kaptak. A forgalom épp csak elindult, ám a buszsávban érkező taxis, látva a szabad, zöld lámpát, a megengedett sebességgel, lendületből érkezett a kereszteződésbe. A kerékpárost a mellette álló járművektől nem is láthatta. A váratlanul érkező ételfutárt elütötte, a járdán álló fém villanyoszlopnak lökte.

A fiatal srácnak szerencséje volt a szerencsétlenségben, egy mentőautó éppen ott haladt el, s mivel az állomáshelyére tartott, megállt és megkezdte a sérült azonnali ellátását. Az ifjú agyrázkódást szenvedett, enyhe légmellet kapott és a karsérülését kellett összevarrni. A Fiumei úti baleseti ambulanciára szállították.

A mellék-, szerviz útnál nagyon hosszú ideig világít a piros lámpa, mindössze 10 másodpercre ad szabadjelzést a forgalmi lámpa, ennyi idő alatt alig 2-3 autó, ha ki tud hajtani. Mindenki igyekszik, ahogy tud.

Az ételfutár is, ugyan láthatta a piros jelzést, de úgy gondolhatta, mivel álltak az autók a Kerepesi úton, mire elindulnak, felgyorsulnak, addigra átér a túloldalra. A buszsávban menetből érkező taxira nem számított. A Tényekben bemutatott fedélzeti kamerás felvételből látva a történteket, szerencsésen megúszta a balesetet. Egy szakértő szerint, becsapódáskor testtömegének akár negyvenszeresét is el kellett viselnie.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának munkatársai a helyszínelést elvégezték és szakértők bevonásával vizsgálják a balesetet és annak körülményeit.

k.z.t./fotó: Tények