Átlagosan több mint négyezren használják

 

 

Soha annyiszor nem utaztak egy nap alatt a MOL Bubival mint most. Újraindulása után alig több mint két héttel új napi rekordot ért el a közbringarendszer. Mindemellett már közel 15 ezer felhasználó regisztrált a megújult rendszerbe – olvasható a kiadott közleményben.

A fővárosiak május 20-ától használhatják újra a megfiatalodott MOL Bubit. A közbringarendszer iránti kezdeti érdeklődés kimagasló, a regisztrálók száma folyamatosan és gyorsan emelkedik.

Az elmúlt napokban nagyon sokan kipróbálták a megújult szolgáltatást, rendszeresen 4 ezer fölött volt a napi használatok száma. Az eddigi legnagyobb napi használatra vonatkozó csúcsot még 2014 szeptemberében érte el a rendszer, ám úgy tűnik, hogy a mostani érdeklődés még azt is túlszárnyalta. 2021. június 3-án összesen 5587-szer utaztak az almazöld kerékpárokkal.

A szolgáltatás népszerűségét jól mutatják a további friss adatok is:

A közbringarendszerben regisztrálók aktuális száma 14 217, összesen pedig közel 50 ezerszer utaztak az új kerékpárokkal.

A vásárlók 70%-a a havibérletet választotta, közel 20%-uk pedig azonnal éves bérletet váltott. Az új árstruktúra sikerét mutatja, hogy a felhasználóknak alig 10%-a döntött úgy, hogy nem vált bérletet, hanem inkább a percalapú számlázással próbálja ki a megújult rendszert.

Az utazások több mint 95%-a 30 percnél rövidebb ideig tartott.

Az almazöld kerékpárokat az első pár napban elsősorban a belvárosi gyűjtőállomásokon használták: a Fővám téren, a Margitszigeten, a Jászai Mari téren és a Szent Gellért téren.

A Fővárosi Önkormányzat megbízásából, a Budapesti Közlekedési Központ beruházásában és a MOL finanszírozása mellett alapjaiban újult meg május közepén a közbringarendszer:

A kerékpárok defekttűrő, fújt gumikat kaptak, ezért könnyebben tekerhetők és sokkal jobban gurulnak elődjüknél.

A teljesen megszűnő kaució mellett megfizethető díjakkal és rugalmas, percalapú számlázással lehet használni a kerékpárokat.

Az új applikációban minden MOL Bubival kapcsolatos ügyet pillanatok alatt el lehet intézni, nincs szükség személyes ügyintézésre.

Teljesen megújult a szolgáltatás weboldala.

Egyszerűbbé vált a kerékpárok felvétele és lezárása, amelyet egy okoslakattal lehet megtenni.

A városi közlekedéshez minden kiegészítővel felszerelt jármű a könnyen állítható nyeregmagassággal bárki számára kényelmessé teszi a kerékpározást.

Az indulás utáni első időszakban a szakemberek folyamatosan figyelik a rendszer működését, hogy szükség esetén gyorsan reagáljanak a felmerülő kihívásokra, kérdésekre – derül ki a tájékoztatóból.

k.z.t./Fotó: BKK