Segített a net, s dobta a mai ötletet. Egy sima rántott szelet? Ezzel mit lehet hencegni? Ám ha némi ötlettel “megfűszerezzük”, talán ad valamit:

 

Gombafejeket kikapargattam, s apró sajtkoronggal megtöltöttem, így került panírozásra sertéscomb szeletek mellett, mindeközben sütöttem, pároltam némi petrezselymes újkrumplit mellé. Ez így még kevés, gondoltam, s a gondolatot tett követte.

Sajttal töltött gombafejek és sertésszelet rántva, petrezselymes krumplival és paradicsomsalátával

Ami gyorsabb, a paradicsomsaláta: a szeletelt paradicsomot cukros, ecetes lébe forgattam, apróra vágott lila hagyma társaságában, s megszórtam némi frissen vágott petrezselyemmel.

Mivel egyik kedvenc salátám a svéd gombasaláta, így azt is készítettem. Egy fej apróra vágott vöröshagymát pirítottam, majd a tisztított, s apróra szelt csiperkegombát is hozzáadtam párolódni. Kevés só, majd majoránna, babérlevél, bazsalikom  és paradicsom sűrítmény került bele. Kissé forraltam, s ezután kapott kevés cukrot, s egy fél citrom levét, valamint a citrom héját is reá vetettem. Itt aztán a kóstolás következett, és az ízeknek megfelelően kaphatott még esetleg  a fűszerekből. Ezt majdan jól lehűtve kínáljuk. Így lett a menü sajttal töltött gombafejek és sertéscomb rántva, petrezselymes burgonyával, svéd gombasalátával, és/vagy paradicsomsalátával.

És mit ad a net és a véletlen?

Hat éve New Yorkban a barátaimnak hasonló igényük volt, melyet természetesen meg is csináltam

Hat évvel ezelőtt New Yorkban is rántott szeletet készítettem egy alkalommal, szinte napra pontosan egyező időben. Tájjellegű sör volt hozzá.  Jó még most is visszaemlékezni rá.

És ne feledkezzünk meg a nyomtatott sajtónkról sem, ami tavaly óta sajnos már nincs, nos ott volt velem a Taxisok Világa magazin Amerikában is, a Szabadság szobornál!

New York, a Szabadság szobor, én és a még létező nyomtatott Taxisok Világa

Ennyit a nosztalgiáról és a finom falatokról.

Jó étvágyat kívánok:

Soós István fakanalas, ex City22