Jogosítvány nélkül, eltiltva a vezetéstől ült volán mögé

 

Ittasan, jogosítvány nélkül, járművezetéstől eltiltva, forgalomból kivont autóval hajtott neki egy kerítésnek. A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát – olvasható a police.hu hírei között.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy férfivel szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított személygépkocsijával közlekedett Nyírábrány, Árpád utcában 2020. december 12-én 16 óra körül, amikor lesodródott az úttestről és egy kerítésnek ütközött.

A helyszínre érkező rendőrök alkoholszondát alkalmaztak a sofőrrel szemben, ami pozitív értéket jelzett. Az egyenruhások az ellenőrzés során azt is megállapították, hogy a férfinek nem volt jogosítványa, a Debreceni Járásbíróság 2019 júliusában 36 hónapra, míg a Nyírbátori Járásbíróság 2019 júniusában 26 hónapra a járművezetéstől eltiltotta.

Bűnlajstroma azonban itt még nem ért véget, kiderült az is, hogy az általa vezetett autónak nincs kötelező felelősségbiztosítása és a forgalomból is kivonták. A rendőrök a 35 éves nyírábrányi lakost elfogták, majd előállították. Beismerő vallomást tett.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek – derül ki a jelentésből.

k.z.t./fotó: police.hu