150 ezres bírság helyett akár szabadságvesztés

 

A hatályba lépett szigorítás alapján, 2021. május 14-étől bűncselekménynek minősül a korábban szabálysértésként definiált eltiltás hatálya alatti gépjárművezetés – írja a police.hu.

A jogszabály módosításáig maximum 150 ezer forint pénzbírsággal megúszhatta az a sofőr, aki eltiltás hatálya alatt ült a volán mögé, most már akár 3 évi letöltendő szabadságvesztést is kaphat ugyanezért.

A hétvége során, 2021. május 15-én és 16-án három olyan járművezetőt is ellenőriztek a Somogy megyei rendőrök, akiket a hatóság korábban már jogerősen eltiltott a járművezetéstől.

A körzeti megbízottak szombat délelőtt Iharos belterületén ellenőriztek egy személyautóval közeledő 43 éves helyi férfit. Megállapították, hogy az autó vezetőjét a hatóság korábban már eltiltotta a vezetéstől.

Kora délután egy 33 éves jákói autóvezetőt állítottak meg az egyenruhások a településen. A férfi szintén azt követően ült volán mögé, hogy a Kaposvári Járásbíróság jogerősen eltiltotta őt a vezetéstől. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda ráadásul pozitív eredményt is jelzett.

Vasárnap kora este pedig a taszári körzeti megbízottak Batéban ellenőriztek egy 19 éves bánokszentgyörgyi járművezetőt. Megállapították, hogy a férfival szemben szintén jogerős eltiltás volt érvényben.

Az intézkedő rendőrök mindhárom sofőrt elfogták és előállították az illetékes rendőrkapitányságra, ahol járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett megalapozott gyanúja miatt indult velük szemben büntetőeljárás. Az ittas járművezetés miatt, az alkoholos befolyásoltság mértékére tekintettel közigazgatási bírságot szabtak ki – olvasható a rendőrség honlapján.

k.z.t./fotó: police.hu