13 gépkocsiból hárommilliónyit lopott

 

Az újpesti rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben az elkövető 13 gépkocsiból közel hárommillió forintot érő értékeket tulajdonított el. Rongálással is több mint egymilliós kárt okozott a sértetteknek – adta hírül a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitánysága rendelt el nyomozást 2020 januárjában dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt egy budapesti férfi ellen, aki a fővárosban gépjárművek ablakát törte be, és ellopta az autókban hagyott szerszámgépeket, táskákat, mobiltelefonokat, készpénzt.

Mivel a bíróság hasonló bűncselekmény elkövetése miatt korábban a férfi bűnügyi felügyeletét rendelte el – ami szerint Budapest közigazgatási területét nem hagyhatta el –, az autófeltörés-sorozatot elektronikus nyomkövető eszközzel a lábán követte el.

A kerületi rendőrök azonosították és 2020. január végén elfogták a lopásokkal megalapozottan gyanúsítható 35 éves L. Jánost. Őt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság elrendelt.

L. János jelenleg az egyik büntetés-végrehajtási intézetben tölti korábban elrendelt jogerős szabadságvesztés büntetését.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek – olvasható a rendőrség honlapján.

k.z.t./fotó: police.hu