1,6 millió euróért vett egy Ferrari Monza SP1-t

 

Cristiano Ronaldo nem szokott az edzésekről távol maradni, ezért is okozott feltűnést, amikor nem jelent meg a héten a kötelező tréningen. Nem sokkal később azonban kiderült: igazoltan volt távol, ráadásul nem is akárkik társaságában és nem is akárhol.

A hiányzás okára nem sokkal később fény derült, a portugál sztárfocista ugyanis a Juventus elnöke, Andrea Agnelli és a Ferrari vezérigazgatója, John Elkann társaságában tett látogatást Maranellóban, ahol találkozott többek között a Ferrari csapatfőnökével, illetve az illusztris társaságból Charles Leclerc és Carlos Sainz sem hiányozhatott.

Nem pusztán a gyár megismerése miatt utazott Ronaldo Maranellóba. A sztárfocista látogatásának legfőbb apropója ugyanis az volt, hogy átvegye legújabb sportautóját, egy limitált példányszámban gyártott, Ferrari Monza SP1-t.

A 810 lóerős autónak mindössze 2,9 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy elérje a 100 km/h sebességet, végsebessége pedig 300 km/h. A Ferrari Monza SP1-t egy 6,5 literes, V12-es motor hajtja, ára pedig 1,6 millió euró.

A kocsit az ötvenes évek Ferrari-modelljei ihlették, mint például a 750 Monza és a 860 Monza. A 2018-as Ferrari Monza SP volt az új „Icon Concept” első modellje: olyan exkluzív autóké, amelyek sportmodellekre emlékeznek.

Az SP1 és SP2, egy-, illetve kétüléses, szélvédő nélküli járművek, amelyek magassága alig 116 cm, súlyuk 1500 és 1520 kilogramm. A korlátozott példányszámban, 499 példányban gyártott autót csak a Ferrari által kiválasztott vásárlóknak adták el, hozzávetőlegesen 1,6 millió euróba kerülnek.

A korlátozott példányszámban gyártott autót kizárólag a Ferrari által kiválasztott vásárlóknak van lehetősége megvásárolni, így Cristiano Ronaldo mellett például Zlatan Ibrahimovic, Max Verstappen és Gordon Ramsay is egy Ferrari Monza SP1 boldog tulajdonosa.

Cristiano Ronaldo más márkákból is többet felsorakoztatott már a garázsában, többek között egy Ferrari F430, egy Lamborghini Aventador, egy Maserati GranCabrio, egy Bentley Continental GTC, egy McLaren Senna és egy, a legendás Bugatti EB110 tiszteletére készített Centodieci társaságába érkezik majd az új játékszer – olvasható a tudósításban.

Cash/fotó: formacar.com