A Versenyhivatal 337 millió forintra büntetett tíz vállalkozást

 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 337 millió forint büntetést szabott ki 10 vállalkozásra, mert azok felosztották egymás között az egyik áramszolgáltató közbeszerzési tendereit – tájékoztatta a versenyhatóság az MTI-t hétfőn.

 

Kiemelték: a GVH az E.ON energiaszolgáltató 2014-es és 2016-os közbeszerzésein mérőórák cseréjére, ki- és visszakapcsolására ajánlatot adó vállalkozások magatartását vizsgálta.

A kartell 2014-ben a székesfehérvári, a szolnoki és a veszprémi régió, 2016-ban pedig a nagykanizsai, a szolnoki és a veszprémi régió szolgáltatásaira kiírt tendereket érintette – jegyezték meg.

A versenyhatóság eljárása során feltárt egy e-mailt, amelyben az egyik cégvezető a versenytársának arról panaszkodott, hogy nagyon alacsony lett az ár, „elfelejtettek szólni a minimumárról” – ismertette a GVH.

A közleményből kiderül, hogy a cégek egyike beismerte az összehangolt ajánlatadásokat; esetében a kiszabott bírságösszeg 35 százalékát elengedték.
A GVH felhívta a figyelmet arra, hogy a piac felosztása, illetve az árak rögzítése a legsúlyosabb versenykorlátozásnak minősül, jelentős társadalmi károkat okoz.

Forrás: MTI