Hét tettenérés, 28 ittas vezetés

 

A Egy hetes akció Veszprém megyében a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei 2021. április 26-án 0 órától 2021. május 2-án 24 óráig összesen 37 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. 28 ittas járművezetővel szemben jártak el. Elfogtak kilenc személyt, közülük hetet bűncselekmény elkövetésekor értek tetten – írja a police.hu.

Egy hetes akciót szervezett a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, melyben a megye teljes területén hajtottak végre akciókat különböző helyszíneken, eltérő időpontokban. Ennek során 37 közúti közlekedési balesetnél helyszíneltek, ebből kettőnél voltak súlyosan, kettőnél könnyebben sérültek. 33 alkalommal anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesethez hívták az egyenruhásokat.

Összesen 28 olyan járművezetővel szemben intézkedtek, akiknél felmerült az ittasság gyanúja, köztük egy sofőr személyi sérüléssel járó balesetet okozott, további kettő pedig anyagi kárral végződőt.

A szolgálatot ellátó állomány egy főt vett őrizetbe és kilenc embert fogott el, közülük hetet bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Biztonsági intézkedést két esetben hajtottak végre.

Lovason, a Falurét utca melletti földúton közlekedett egy 22 éves pécselyi férfi autójával 2021. május 2-ra virradó éjszaka, mikor egy egyenes útszakaszon elvesztette uralmát a gépjármű felett és az út menti füves dombra hajtott. Az autó a füvön megcsúszott, irányíthatatlanná vált, majd áttért a menetirány szerinti jobb oldalra, és egy ingatlan kerítését átszakítva egy téglarakásnak ütközött. A baleset során a gépkocsi vezetője és egyik utasa megsérült, továbbá a 22 éves sofőrrel szemben végzett alkoholteszteres vizsgálat pozitív értéket jelzett. A baleset körülményeit a Balatonfüredi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Az ittas vezetés veszélyeivel minden járművezető és közlekedő tisztában van, mégis nap, mint nap megtörténik, hogy néhányan szeszes italtól befolyásolt állapotban vezetnek. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy aki ittasan vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, mert nemcsak saját magát, hanem a közlekedés más résztvevőit is veszélyezteti. A véralkoholszint emelkedésével arányosan növekszik a baleseti kockázat és annak súlyossági foka – olvasható a magyar rendőrség honlapján.

k.z.t./fotó: police.hu