Jármű, utánfutó, burgonya, tetőcserép

 

 

Nem kell ide jól látható, meghökkentő horrorkaraván, a leleményes és fukar közlekedő mindennap kockáztatja saját és mások életét. Egy-egy jármű esetén nem véletlenül határozzák meg mekkora az a súly, amit vihet, vontathat. Mint összeállításunkból is látható, van itt minden a platón, a  furgonban.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának rendőrei 2021. április 30-án az M1-es autópályán ellenőrizték a járműszerelvényeket. Az akció során az egyenruhások hat esetben állapították meg a tengelysúly-mérés alkalmával, hogy a tehergépjármű és a szerelvénye tömege a megengedett legnagyobb össztömeget meghaladta, míg néhány esetben jelentős túlsúllyal is találkoztak. A tetten ért sofőrökkel szemben helyszíni bírságot alkalmaztak, és közölték a járművezetőkkel, hogy addig nem közlekedhetnek tovább, amíg a többletsúlyt meg nem szüntetik.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának munkatársai 2021. április 29-én a reggeli órákban a 62-es számú főúton, Dunaújváros külterületén ellenőriztek egy kisteherautót és annak vezetőjét. A tengelysúlymérést követően kiderült, hogy a jármű súlya több mint 3100 kilogrammal meghaladta a megengedett legnagyobb össztömeget.

A Fejér Megyei Kormányhivatal közlekedési hatóságának munkatársai eljárást kezdeményeztek a járművet vezető 24 éves kecskeméti sofőrrel szemben, valamint a túlsúly megszüntetéséig a jármű továbbhaladását is megtiltották.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának munkatársai Székesfehérváron, a Seregélyesi úton ellenőriztek 2021. április 26-án délelőtt egy kisteherautót és annak vezetőjét. A jármű szemmel jól látható módon a megengedettnél nagyobb tömeggel közlekedett, a hátsó része szinte súrolta az úttestet és a kerekei beleértek a sárvédő ívbe. A tengelysúlymérést követően kiderült, hogy a jármű súlya közel 2500 kilogrammal haladta meg a megengedett legnagyobb össztömeget. Mint kiderült használt tetőcserepet szállítottak.

Az egyenruhások a 38 éves dunaújvárosi lakos ellen szabálysértési feljelentést tettek és a túlsúly megszüntetéséig megtiltották a jármű továbbhaladását.

Az Encsi Rendőrkapitányság járőrei 2021. április 14-én az esti órákban a Hidasnémeti, Pesti úton intézkedtek egy román felségjelzésű tehergépkocsi vezetőjével szemben.

Az autó platóján egy személygépkocsi és egy másik tehergépjármű volt (rajta egy pótkocsival) a rakomány, így a sofőr által vezetett jármű súlya a megengedett legnagyobb össztömeget csaknem két tonnával haladta meg. A járőrök egy várakozóhelyre kísérték és 350.000 forint közigazgatási bírsággal sújtották a tetten ért sofőrt.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök – a kiemelt szabálysértések elkövetőivel szemben – a közlekedés biztonsága érdekében alkalmazzák az azonnali intézkedés, és hatósági eljárás elvét – olvasható a magyar rendőrség hírei között.

k.z.t./fotó: police.hu