3,5 millió oltottság után újabb könnyítés

 

A Magyar Közlönyben megjelent a rendelet, részletezve a nyitás következő szakaszának főbb szabályait. Vendéglátóhelyek – az üzletekhez hasonlóan – reggel 5 és este fél 10 között lehetnek nyitva, de fogyasztás csak a teraszokon történhet. Mindez 3,5 millió oltottság elérését követően, várhatóan, szerda vagy csütörtöktől.

Joggal merül fel a kérdés: miért érdekes ez egy taxis számára? Nos, azért, mert a forgalom fellendülése várható ettől az intézkedéstől. Hiszen a hosszas bezártság után végre a négy fal fogságára ítéltek jelentős része élni fog a könnyítés nyújtotta lehetőségekkel. Azt sem árt tudni, hogy a vendéglátóhelyek is reggel öt és este fél tíz között lehetnek nyitva. Vagyis, akik nem a szomszéd házból ugrottak le vacsorázni vagy egy pohár frissítőre, azoknak is 22 órára haza kell érnie. Miután a legtöbben az utolsó pillanatban fognak fizetni és az asztaltól fölállni, így – reményeink szerint – taxiba ülnek majd, hogy a kijárási tilalomra hazaérjenek. Mondhatnánk, a logika ezt diktálja, de ezt a legtöbb, hónapok óta utasra vadászó, órákig várakozó taxis is felmérte. Ez mindössze egy gondolatébresztő a Magyar Közlöny hivatalos szövege mellé, apró betűs kiegészítésként.

Nem árt tudni, hiszen a taxis is beülhet a haverjaival, családtagjaival a teraszra: az ott tartózkodó vendégeknek nem kell maszkot viselniük, a felszolgálóknak viszont igen!

A mellékhelyiségeket a vendégek is használhatják, de a vendéglátó üzleten belül a megrendelt étel, illetve ital fogyasztása tilos!

Ha valaki megszegi a szabályokat, komoly büntetéssel is szembenézhet. A védelmi intézkedéseket megszegő vendéglátóhelyek 100 ezertől 1 millió forintig terjedő bírságot kaphatnak, legrosszabb esetben a hely bezáratása is elrendelhető. A szabályokat megszegő vendégekre pedig 50 ezertől 500 ezer forintig terjedő bírság szabható ki.

Bár pontos napja egyelőre még nincs meg annak, hogy mikor nyithatnak ki a vendéglátóhelyek – miniszterelnök ezt szerdára, csütörtökre prognosztizálja –, a kormány ezt a 2,5 millió oltás eléréséhez hasonló módon rögzítette a hatálybalépést a rendeletben. Vagyis amint megvan a 3,5 millió oltás, másnaptól kezdve érvényes lesz és nyithatnak a teraszok.

Figyelem: a közterületi maszkviselés addig is és azután is kötelező! 

Ugyanebben a rendeletben május 23-ig meghosszabbították a határellenőrzést, valamint az általános védelmi szabályokat április 19-e után is fenntartják – derül ki a kormányrendeletből.

k.z.t./fotó: facebook