Napi két 3,33 dl-es dobozos sör még belefér

Egy amerikai felmérésben megkérdezettek 23 százaléka vallotta be, a világjárvány óta több alkoholt fogyaszt, mint előtte. Több szakértő is vizsgálta a jelenség okát. Egyik magyarázat: a magány, az elszigeteltség és az egészséggel kapcsolatos aggályok fokozzák a stresszt.

Egyetlen orvos sem javasolja az alkoholfogyasztást csak azért, mert annak jótékony hatásai lehetnek. A mérsékelt fogyasztást – amit a nőknél napi egy, a férfiaknál legfeljebb napi két italban határoztak meg – mégis alacsony kockázatúnak tekintettük eddig, sőt némely tekintetben valóban előnyökkel járhat. A legfrissebb ajánlások azonban már egy fokkal óvatosabban fogalmaznak a kérdésben, és a férfiaknál is egy italnál húzzák meg a határt – hívja fel a figyelmet a Consumer Reports.

„Rájöttünk, hogy az alkohol kockázatait valószínűleg alábecsültük” – fogalmazott a kanadai Institute for Substance Use Research kutatóintézet igazgatója, aki egy szakértői tanácsadó bizottság tagjaként részt vett az Egyesült Államok 2020-as táplálkozási irányelveinek kialakításában is. A szakember kiemelte: ha valaki alkoholt fogyaszt, az egészség szempontjából mindenképp előnyösebb kevesebbet, mint többet innia.

Az üzenetnek most különösen nagy jelentősége van, a koronavírus-járvány ugyanis az alkoholfogyasztásra is serkentően hatott. A Cunsumer Reports reprezentatív felmérésében a 2500 megkérdezett 23 százaléka válaszolt úgy, hogy a vírus megjelenése óta többet iszik a korábbiakhoz képest. Ez elég riasztó adat annak tükrében, hogy az idősebbek körében – akiket a pandémia leginkább veszélyeztet – a túlzott alkoholfogyasztás (ami a nőknél legalább négy italnak, a férfiaknál pedig ötnek felelt meg) már előtte is emelkedő tendenciát mutatott. Egy 2019-es tanulmány a 65 éves vagy idősebb korosztály 11 százalékos érintettségét állapította meg.

Shelly F. Greenfield, a Harvard Medical School pszichiátriaprofesszora szerint a jelenségre az lehet a magyarázat, hogy a magány, az elszigeteltség és az egészséggel kapcsolatos aggályok fokozzák a stresszt.

A mértékletes alkoholfogyasztás, vagyis napi 1-2 ital – egy ital itt egy doboz sört (3,33 dl), egy pohár bort (1,5 dl) vagy egy felest (4 cl) jelent – és bizonyos egészségügyi előnyök között már számos kutatás talált összefüggést. A JAMA Network Open című tudományos folyóiratban publikált 2020-as tanulmány például arra jutott, hogy az alacsony vagy közepes mennyiségű alkoholt fogyasztó középkorú és idősebb felnőttek jobb kognitív funkciókkal rendelkeznek azoknál, mint akik soha nem isznak. Egy másik, a Journal of the American College of Cardiology folyóiratban megjelent tanulmány pedig azt állapította meg, hogy a mérsékelt ivók kisebb valószínűséggel halnak meg szívbetegségben. Bár egyes vélemények szerint a visszafogott alkoholfogyasztás a HDL, vagyis a jó koleszterin szintjére is pozitív befolyással lehet, nem lehet kizárni azt sem, hogy a vizsgált alanyok eleve egészségesebbek lehettek.

 

Ami viszont teljesen egyértelmű, az az, hogy az alkohol lehetséges előnyeit messze felülmúlják a túlzott fogyasztással járó ártalmak. Idetartozik egyebek mellett a magas vérnyomás, az agyvérzés, a pangásos szívelégtelenség, illetve legalább hétféle daganatos megbetegedés, így a mell- és a májrák megnövekedett kockázata is. Marjorie McCullough, az American Cancer Society epidemiológiai kutatásainak vezetője szerint egyes daganatos megbetegedések esetében mindenféle alkoholfogyasztás káros lehet, a kockázat pedig minden elfogyasztott itallal tovább nő.

Az idősebbeknél az alkohol veszélyei és mellékhatásai még hangsúlyosabbá válnak. Számukra már a szerény italozás is ködös tudatállapothoz, álmossághoz vagy egyensúlyvesztéshez vezethet, illetve megzavarhatja egyes gyógyszerek, így az alvási problémákra, szorongásra és magas vérnyomásra felírt gyógyszerek hatását.

Itt és most nem került szóba az alkohol szervezetre gyakorolt hatása a rendszeresen volánhoz ülők esetében, akik utasok tömegével, különböző áruféleségek tonnányival maguk mögött vesznek részt egy igen stresszes világban naponta akkor is, ha nincs világjárvány. Ez önmagában akkora rizikófaktor, amelyhez alkohol sem kell, hogy megállapítsuk: önmagát emésztő hivatás. S ha innen nézzük, akkor talán esténként, azaz egy-két dobozos sör még belefér.

Cash/fotó: Google