Új közúti tábla az „öngyilkosok” ellen Romániában

 Egye többször fordul elő, hogy az autópályákon forgalommal szemben haladnak gépkocsik, ami rendkívül veszélyes. A hatóságok nemrég jóváhagytak egy közlekedési táblát, ami segíti, figyelmezteti az autóvezetőket, Romániában – olvasható kronikaonline.ro hírei közt.

Egyre-másra hallani a hírekben, hogy valaki szemből, a forgalommal ellentétes irányba, szinte öngyilkos módon hajt az autópályán. Ez a legfőbb magyarázata annak, hogy a napokban országszerte egy külföldről „importált”, hatalmas forgalmi jelzés jelent meg az autópályákon. A hatóságok által nemrég jóváhagyott közlekedési tábla azoknak szolgálhat segítségül, akik irányt tévesztenek az autópályán, az arról fel- és levezető úton.

Első látásra hihetetlennek tűnik, hogy még mindig akadnak olyan gépkocsivezetők, akik a sztrádán képesek a forgalommal szembe hajtani, a statisztikák arról árulkodnak, hogy a hazai sofőrök eléggé gyakran tévednek el a gyorsforgalmi utakon.

„A legtöbb gond egy-egy pályaszakasz megnyitása után adódik. Bár minden szabályszerűen ki van táblázva, egyesek mégis rossz helyen hajtanak fel, és a forgalommal szemben találják magukat. Ugyanez érvényes a letérésre is” – mondta el a Krónikának a brassói regionális útügyi igazgatóság szóvivője, Elekes Róbert. Hozzátette: az esetek többsége kiderül – ha nem a rendőrség veszi észre –, akkor az autópályán lévő kamerák rögzítik az ügyetlenkedők vagy a szándékosan szabályt sértő manővereit. A napokban éppen az útépítők egyik szakembere volt szemtanúja egy különös esetnek: egy férfi behajtott a pálya mentén lévő parkolóba, megfordult, és elindult arra, amerről érkezett, azaz a forgalommal szemben.

Szerencsére mindez a közlekedést ellenőrző autópálya-rendőrség közelében történt, amelynek munkatársai időben leállították az ámokfutót. Elekes szerint a legnagyobb gondot az okozza, hogy a forgalommal szembe hajtók még csak nem is a leállósávot használják, hanem a számukra jobb oldalon lévőt, azaz a középsőt. Azt, ahol a legnagyobb sebességgel érkeznek a szembejövő autók. Ha valaki mégis elvétette az irányt, a rendőrök és az utászok tanácsa az, hogy azonnal húzzon félre a leálló sávra, tárcsázza a 112-öt, és várja meg, amíg a közlekedésrendészek a helyszínre érnek, és leállítják a forgalmat. Az irányt tévesztett sofőr ne kezdjen tolatni, és a megfordulással se próbálkozzon, mert hely- és időigényes manőverükkel a saját, illetve a nagy sebességgel érkező autók és vezetőik testi épségét kockáztatja.

Egyébként nemcsak a tapasztalatlanság és a figyelmetlenség lehet az oka az efféle hibáknak. Az útellenőrök szerint a hazai sofőrök az utóbbi időben elkényelmesedtek, és teljes egészében a navigációs rendszerre bízzák magukat. Ha a helymeghatározó program (GPS) naprakészen frissítve is van, időnként előfordul, hogy pár másodperces késésben van. Egy autósztrádán ez az idő pedig bőven elegendő ahhoz, hogy a lejáratot a feljárattal összetévesszék. A romániainál lényegesen jelentősebb autópálya-hálózattal és magasabb vezetési kultúrával rendelkező országokban is komoly gondot okoznak az irányt tévesztett gépkocsivezetők. Magyarországon szinte nem telik el hét, hogy valaki ne töltene fel a világhálóra olyan kisfilmet, amelyen valaki vele szembe érkezik a sztrádán. A veszély csökkentése érdekében Tartsd az irányt! címmel kampányt indított a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A magyar autópálya-rendőrség szerint azok a közlekedési szabályok, amelyek ahhoz kellenek, hogy ne hajtsunk fel rossz irányba, olyan egyszerű alapismeretek, amelyeket általában mindenki tud. Egyrészt tilos átmenni a záróvonalon, másrészt nem szabad befordulni a behajtani tilos táblánál! Ennyire egyszerű vagy mégsem?

Cash/fotó:Facebook