A NAV kerekítve kéri a gépjárműadót

Néhány újdonság tapasztalható a gépjárműadó kiszabása és beszedése körül. Azt már megírtuk, hogy idén az egészet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) végzi. Ám azzal csak később szembesültünk, miszerint az adóhatóság kerekíti a befizetendő összeget. Ez ellen lehet fellebbezni is, így ötszáz forint miatt, fizethetünk minimum ötezret.

Idei változás, hogy az önkormányzatok helyett a gépjárműadóval kapcsolatos feladatokat már a NAV látja el, az erről az ügyfélkapun keresztül küldött határozat első felében rögzítik az éves fizetendő adó összegét, valamint azt, hogy a hivatal kit tekint adózónak: a tulajdonost, illetve üzembentartót. Abban az esetben, ha az érintett autós nem rendelkezik ügyfélkapuval, a NAV postán intézi a határozatok kiküldését, a két szükséges csekk kézbesítése február közepén indult.

Image: 73460463, A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) cégtáblája Budapesten., Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com

A gépjárműadót a 10032000-01079160 számú bevételi számlára kell két egyenlő részletben kiegyenlíteni – az első részlet április 15-ig, míg a második részlet szeptember 15-ig esedékes. Szintén fontos tudnivaló, hogy az elektromos, valamint a forgalmi engedélyben 5P és 5N jelöléssel ellátott hibridautók után nem kell fizetnie a tulajdonosnak.

Az elmúlt napokban többeknek feltűnhetett, hogy az érkező csekkeken és határozatokban egy ezresre kerekített összeg szerepel – ennek okát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azzal magyarázza, hogy az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.) szerint az adók többségét – köztük a gépjárműadót is – ezer forintra kerekítve kell megfizetni – olvasható a magyarázat a piacesprofit.hu oldalán.

A két csekken a kerekített összeg fele-fele szerepel, ezzel segítve az adózókat, hogy ne nekik kelljen számolniuk. Ha valakinek több autója van, nem kell mindegyik után kerekíteni a fizetendő adót, csak az összesen fizetendő összeget.

A kerekítés általános matematikai szabályok alapján történik, így 499 forintig lefelé, 500 forinttól felfelé kell kerekíteni. Tehát nem csak felfelé, hanem lefelé kerekített összegek is előfordulhatnak. Erről a kiküldött határozatok indokolásában található részletes tájékoztatás.

Ha az adózó vitatja a NAV által megjelölt összeget, fellebbezhet, így a határozat véglegessé válásától számított 15 napon belül kell rendezni az adót – ennek címzettjeként a NAV Fellebbviteli Igazgatóságát kell megjelölni, de az illetékes NAV-igazgatósághoz kell benyújtani.

A fellebbezés természetesen illetékköteles. A fellebbezési illeték összege a fellebbezéssel érintett vagy vitatott összeg minden megkezdett 10 000 forintja után 400 forint, de legalább 5 000 forint, és legfeljebb 500 000 forint lehet, melyet a NAV Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01076064 számú NAV Eljárási illetékhez kapcsolódó befizetések bevételi számlára kell megfizetni.

k.z.t./fotó: Facebook