Mint ahogy azt a Taxisok Világa havi magazin olvasói tavaly sajnos tapasztalhatták, a lap 2020. márciusában minden átmenet nélkül, szinte napok alatt megszűnt. Viccelhetnénk vele, hogy az elsők között vált vírusossá, de nem tesszük. Közel 6000 állandó olvasónkat vesztettük el néhány nap alatt, akik között nem is egy 30 évig volt előfizetőnk.

Sokan felhívtak minket, a szerkesztőség volt tagjait, hogy őszintén sajnálják, ami a magazinnal történt. Jól esett, ez úton is köszönjük! Ők voltak az elsők, akik javasolták, folytassuk, ha másképpen nem, hát online formában. Akkor ez nem látszott lehetségesnek. Ám ahogy az idő múlott, és a kapott gazdasági sebek is gyógyulgattak, felmerült az online-térben való megjelenés lehetősége. Nekiláttunk tehát a megvalósításnak, ami valóban kissé döcögősre sikeredett, de végül is összeállt minden.

Így a mai naptól – reményeink szerint – sűrűbben, akár naponta jelentkezünk friss hírekkel, információkkal a taxisokvilaga.hu felületen.

Ahogy azt olvasóink 30 éven keresztül a nyomtatott lapnál is megszokhatták, ötleteiknek, javaslataiknak, véleményüknek helyet biztosítunk. Várjuk tehát a kollégák írásait, fényképeit, csak néhány kikötés maradt a régi: jogszabályokba ütköző, vagy mások becsületébe gázoló, sértő anyagokat továbbra sem közlünk. Sajnos az a szokásunk is megmarad, hogy a jó ízlés határait – önkényesen – mi húzzuk meg, de ez a többségnek a korábbiakban sem jelentett akadályt.

A felületen továbbra is megtalálhatók lesznek a korábban megszokott címek, telefonszámok, adatok, a „Közérdekű információk” fül alatt. Szerkesztőjük továbbra is Nagy Zoli (OLI) kollégánk, aki adózási, könyvelési ügyekben is eligazít, segít, és tanácsokat is ad majd. Ahogy azt az olvasók a korábbi évtizedekben megszokták, megszerették.

Tehát: Jó böngészést kívánunk!

A taxisokvilaga.hu szerkesztősége