Bejegyzés

Az egyéni vállalkozóknak lehetőségük van vállalkozásuk szüneteltetésére, amely azt a célt szolgálja, hogy a tevékenység csak átmenetileg legyen felfüggesztve, de a vállalkozói jogviszony ne szűnjön meg. A szüneteltetésnek azonban szigorú feltételei vannak, bejelentési kötelezettséggel jár, és az időtartama is meghatározott. Tovább

Először a történet, a tanulság majd a végén:

Katás vállalkozó tavaly július elsejétől szüneteltette vállalkozását (nem taxis, de hasonló cipőben jár: tevékenységét a pandémia okozta korlátozások teljesen ellehetetlenítették).

Szeptember végén aztán felcsillant egy kis remény: adódott egy projekt, lett volna munka, lett volna bevétel. Aktiválta hát vállalkozását október elsejével. Nagy lendülettel vetette bele magát a munkába, de talán túl nagy volt az a lendület: betegállományba került. Mégpedig nem kis időre. A háziorvos annak rendje és módja szerint kiállította a táppénzes igazolást, a vállalkozó annak rendje és módja szerint továbbította azt az illetékes szervnek, és várta a táppénzt. Kisvártatva meg is kapta, de az összeg meglepte: alig tizenkétezer forint érkezett. És még mielőtt felocsúdott volna a meglepetésből ajánlott levelet hozott a postás: ebben volt a magyarázat az alacsony összegre:

„A közhiteles hatósági nyilvántartás alapján Ön az egyéni vállalkozói biztosítási jogviszonyában tevékenységét 2020. július 1. napjától 2020. szeptember 30. napjáig szüneteltette (30 napnál hosszabb megszakítás), ezért a folyamatos biztosítása 2020. október 1. napjától számolható. Keresőképtelensége 2020. október 14-én kezdődött, 13 nap biztosítási idő alapján jogosultsága 2020. október 14. napjától 2020. október 26. napjáig állapítható meg.”

 Na, ez érdekes, ilyen hülye rendelkezés nem lehet! – gondoltam. Hát sajnos de! A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997 évi LXXXIII törvény (Ebtv) 46.§ (1) bekezdése alapján táppénz a biztosítási időtartam fennállása alatt, a keresőképtelenség tartamára jár, legfeljebb azonban a folyamatos biztosítási időszak alatt a törvényben meghatározott biztosításban töltött napoknak megfelelő számú napra, de legfeljebb egy éven át. A biztosításban töltött idő akkor folyamatos, ha abban 30 napnál hosszabb megszakítás nincs (a táppénzes napok kivételével). A biztosítás szünetel az egyéni vállalkozói tevékenység szüneteltetése alatt.

A tanulság? Ne szüneteltess, ha beteges vagy! Illetve ne legyél beteg többhavi szüneteltetés után. Táppénzt ugyanis csak a folyamatos jogviszony után kapsz, és senkit sem érdekel, hogy a vállalkozásod szüneteltetése előtt mondjuk negyven évig rendben fizetted a járulékaidat, vagy, hogy betegséged alatt miből fogsz megélni…

 

  • – oli