Bejegyzés

Helyi fejlesztésű elektromos hulladékgyűjtők Debrecenben Tovább

Elektromos kukaflotta Manchesterben

Kétéves tesztidőszak előzte meg annak a 27 darab tisztán elektromos meghajtású kukásautó rendszerbeállását, amely az elkövetkezendő tíz esztendőben gyűjti majd Manchester lakóinak szemetét. A több mint félmillió főt számláló nagyváros hulladékkezelő vállalata a városi tanács támogatásával tavaly adta le a rendelést az Electrának, melynek villanymeghajtású járművei a kifutó dízeles modelleket helyettesítik.

A beruházás, melyhez a városvezetés 10 millió fontot tett hozzá, kicsivel többet, mintha belsőégésű motorral szerelt monstrumokat vásároltak volna, ám az állami támogatásnak köszönhetően, valamint a töltés, és a karbantartás alacsonyabb költségei miatt behozzák árukat a 10 évre tervezett élettartamuk alatt – mondta el a városi tanács környezetvédelmi ügyekért felelős tagja.

Az üzemeltetésen való spórolás mellett a villanyhajtásra való átállás egyértelmű előnye a kevesebb zaj, valamint az élő szervezetek számára káros nitrogén-oxidoktól és szállóportól mentes működés. A motorzaj hiánya ellenére ezek az autók semmivel sem gyengébbek dízeles társaiknál, ráadásul kiválasztásuknál az is fő szempont volt, hogy se terhelhetőségben, sem hatótávolságban ne maradjanak alul – olvasható a villanyautok.hu tudósításában.

 

Az elektromos kukásautók egyetlen töltéssel teljesíteni tudják a rájuk bízott műszakot, annál többre pedig nincs is szükség. A megrendelést egyébként egy körülbelül 2 éves kísérleti program előzte meg, amely során a Biffa felmérte, hogy valóban kellőképpen alkalmasak-e az Electra járművei a feladatra. A villanyautók által használt töltőhálózatot, mely 29 darab 22 kW-os, és egy 44 kW-os töltőpontból áll, az Engie szolgáltatta a Biffának.

A döntéshozók reményei szerint az elektromos hulladékszállítás fontos szerepet játszik majd Manchester kibocsátási célkitűzéseinek elérésében, miszerint 2038-ra teljes egészében karbonmentes lenne a város. A Biffa elektromos kukásautó-flottája jelenleg a legnagyobb az egész Egyesült Királyságban.

Cash/fotó: Electa