Hamarosan elérkezik a december, ezzel együtt pedig a hideg idő is. A télhez közeledve érdemes végigmenni azokon a pontokon, amelyek segítenek felkészíteni az autónkat a fagyra, a hidegebb hónapokra. A Das WeltAuto segítséget nyújt ebben, a jármű karbantartása, megfelelő műszaki állapota ugyanis elengedhetetlen a biztonságos közlekedéshez a megváltozott körülményeknél. Tovább
Bejegyzés
A veszélyhelyzet ismételt meghosszabbításával újból időt nyertek azok, akik eddig nem újították meg lejárt forgalmijukat. Ennek következtében az év végén előfordulhat olyan eset is, hogy bizonyos autók már 20 hónapja lejárt engedéllyel közlekednek majd az utakon. A jogszabályok szerint azonban továbbra is csak olyan járművel szabad a közúti közlekedésben részt venni, amelynek műszaki-, biztonsági- és környezetvédelmi jellemzői megfelelnek az előírásoknak. Tovább