Bejegyzés

A most online formában hétvégenként ismét megjelenő sorozatot Bálint Sándor muzeológus, a Közlekedési Múzeum főmunkatársa, a téma szakértője készítette kifejezetten a Taxisok Világa részére. 75 részes, 1991-től 2004 decemberéig közölt sorozata felölelte a fővárosi személyszállítás történetét az 1870-es évektől egészen 1947-ig. A múlt megismeréséhez jó szórakozást kívánunk! A szerk.

 

Tovább

1996-ban a Buda Kft. a taxipiac koncentrálásába kezdett. Megszerezték a Tele5 Taxit és az Expo Taxit. Ami a Tele5-öt illeti, ennek körülményeit még hosszú időn keresztül vizsgálta a rendőrség majd a bíróság is, de végül is a vihar elült. Így a Pásztor György által vezetett Buda Kft. birtokolta a Budataxit, melynek üzletág-vezetője Pásztor Gábor volt, továbbá a Tele5 Taxit melyet akkor Balogh Tibor vezetett és az Expo Taxit. A kft. 3 reklámmenedzsere: Kovács József, Pócsi Sándor és Marosi Lajos volt. Az alábbi oldalakon az egyesülésről, a tervekről, az érintettek nyilatkoznak.

Tovább

Ahogy arról már archív rovatunkban olvashattak, 1996-ban egyre több taxis került börtönbe egy-egy “nyugati” fuvarban. A cikk születésekor Németországban például 24 taxis volt letertóztatva, autóval együtt. Az ok: embercsempészés. Ilyenkor a taxi is “fogságba” kerül, amit csak az eljárás végén adtak vissza. Volt eset, amikor a tárolás többe került, mint amennyit a taxi ért. A taxist pedig – ha nem zárták be egy időre – nyilvántatrtásba vették, így a későbbi mozgása is behatárolt lett. A helyzet azóta jelentősen romlott, az embercsempész taxist már itthon is elkapják, elítélik, autóját pedig akár el is kobozhatják. Mégis szinte hetente buknak le sárga autóval az ügyeskedők. Arra, hogy miért gondolja bárki, hogy rikító sárga autója az országúton nem tűnik fel a hivatalos figyelőknek, nincs normális válasz.

Tovább

Szenczi Szabó János neve alapítóként felmerült már a múlt század ’80-as éveiben is a Lux Taxi, majd a Gábriel és a Tele5 Taxi esetén. 1996-ban a Taxiunió Kft-re alapozva Sipeki Józseffel és Kovács Józseffel megalapította a Taxi2000 Egyesülést. Az idő igazolta elképzeléseit, hiszen ez a cég is jó ideig sikeres volt. A riportban elhangzik a nulla forintos kiállási-díj és a szintén nulla forintos alapdíj. Továbbá, hogy a 100 forintos kilométedíjból 20 forintot elengedtek a nagyobb megrendelőknek. A végén szó esik a Tele5 Kft. tulajdonosi viszonyának megváltoztatásával kapcsolatos harci kutyákról, a Pasaréti út rendőrség általi kiürítéséről. Amiről sokan beszéltek, vagyis az éles lövöldözésről, az utcai harcról nem.

Tegnap jelent meg archív rovatunkben “Érik a gyümölcs” címmel a 6×6 Taxi vezetőségének beszámolója. Nos, az ígért válasz “Rothad a gyümölcs” címmel is itt olvasható, egy taxis kolléga tollából. Jó szórakozást.

Tovább

Lengyel Sándor, 1996-ban a City Taxi managereként, úgy kezdi a beszélgetést, hogy több mint kétszázan várnak arra, hogy a Citybe bejussanak, miközben a többi fuvarszervező örömmel lát minden jelentkezőt. A fő okok között elsősorban a szövetkezeti formát említi. A közösségi tulajdon előnyei például, hogy a vezetés is taxizik, így a problémákat azonnal észlelik, és orvosolják. Továbbá nem hoznak a tagságot – mint tulajdonost – hátrányosan érintő döntéseket.  A beszélgetés idején a fővárosban a maximált tarifa volt érvényben. Egy akkori hivatalos felmérés szerint a kiírt árak az esetek többségében nem a valóságot mutatták. Így a City például e felmérés szerint olcsóbb volt, mint az alacsonyabb árakat hirdető konkurencia. A taxisoknak nem kell magyarázni, hogy ez miért is lehetett. A riportban számos ma is érvényes megállapítás elhangzik Lengyel Sanyi részéről, tessék elolvasni.

Tovább

Demeter Misi írásait nagyon sokan kedvelik még ma is. Ebből például megtudhatjuk többek között, hogy egy gomb felvarrásához a férfiembernek sörnyitó és sebkötöző-csomag is kell. Meg aztán ki emlékszik arra, hogy az Alsóerdősor utcában az öngyilkosok kórháza két kupleráj között volt? A történet az itt megtalálható cselédszobából indul és akik még tudják mi az a gombfoci – igazi gombokkal(!) – egy kicsit emlékezhetnek azokra az időkre, amikor a gyerekek egymással játszottak és nem az okoseszközt nyomkodták. Például gombfociztak.

Tovább

A most online formában hétvégenként ismét megjelenő sorozatot Bálint Sándor muzeológus, a Közlekedési Múzeum főmunkatársa, a téma szakértője készítette kifejezetten a Taxisok Világa részére. 75 részes, 1991-től 2004 decemberéig közölt sorozata felölelte a fővárosi személyszállítás történetét az 1870-es évektől egészen 1947-ig. A múlt megismeréséhez jó szórakozást kívánunk! A szerk.

 

Tovább

A 6×6 Taxi vezetősége ezen írásban – a világhírű regénycímre utalva – beszámol a taxisoknak a cég megalakulása óta eltelt 3 évről.  A pozitív hangnem érthető, hiszen egy vezetőség általában sikerekről számol be a nagyközönségnek, és nem a problémákról. A sors úgy hozta, hogy a holnap (dec. 5) megjelenő archív anyag egyikében egy taxis “Rothad a gyümölcs” címmel ír ugyanerről az időszakról. Az olvasó pedig tapasztalhatja, mennyire másképp lehet ugyanarról vélekedni.

Tovább

1996-ban kezdte meg működését a főváros legújabb taxitársasága, a Taxi2000 Kft-ből, és a Taxiunió Kft-ből. alakult Taxi2000 Egyesülés. Az új céget két a szakmában jól ismert személy, Sipeki József és Szenczi Szabó János vezette, mint előzőleg a Gábriel Taxit. Telefonszámuk a 06/1/2 000 000, szlogenjük: “A jövő taxi” volt. Indulásukról az alábbi hír szólt.

Tovább

Embercsempész taxis. Ugye milyen egyszerű kimondani? Ám a taxis önhibáján kívül is kerülhet olyan helyzetbe, aminek komoly következményei lehetnek, és amibe egy életre belerokkanhat anyagilag és erkölcsileg egyaránt. Az alábbi történet még abból az időből származik, amikor még nem voltak Európát fenyegető migránsok, csak ügyeskedők, akik időnként a jóhiszemű taxisokat is nehéz helyzetbe hozták.

Tovább