Remélhetőleg már minden vállalkozóhoz eljutott, hogy január 15-én megszűnik a „sima” Ügyfélkapu, helyette Ügyfélkapu+ (plusz) vagy DÁP alkalmazás lesz használható. A vállalkozók nem kerülhetik ki a váltást, hiszen adóügyeikben elektronikus ügyintézésre kötelezettek.
Ezúttal az Ügyfélkapu+ program regisztrációja során felmerülő veszélyekre hívjuk fel a figyelmet. Az eljárás a régi ügyfélkapun történő belépéssel kezdődik. Itt felhasználónevünk és jelszavunk beírása után egy menübe kerülünk, ahol az Ügyfélkapu+ igénylése sort kell kiválasztani. Az itt megjelenő QR kódot kell a telefonunkra már előzőleg letöltött autentikátor, vagyis hitelesítő program segítségével beolvasni.
A hitelesítő letöltésekor a legnagyobb elővigyázatossággal kell eljárnunk. Bármilyen hihetetlen, de az adathalász programok már erre a területre is betörtek. A letöltést Androidos telefonok esetén a Play Áruházban kell kezdenünk. Itt a keresőbe beírva a google szót (de elég akár a goo is) a felsorolásban megjelenik a goggle authenticator felirat. Erre rákattintva egy egész sor autentikátor app jelenik meg.
Nehogy az elsőt válasszuk!
Az egy szponzorált applikáció (azért tudott legfelülre kerülni), és egyből a bankkártya számunkat kéri – vélhetően adatlopási célból. A lista második elemét válasszuk, ez a google authenticator egy magyar nyelvű, rendkívül egyszerűen kezelhető, és nem utolsósorban ingyenes program. (több hasonló is van, azokat most nem elemezzük)
Ez a hivatalos google authenticator logó, ezt válasszuk!
Itt álljunk is meg egy szóra: a vállalkozók túlnyomó része könyvelő segítségét veszi igénybe. Tegye ezt az Ügyfélkapu+ regisztrálása során is! Bár az eljárás egyszerűnek tűnik, még mindig vannak benne buktatók. Nem lehet például félbehagyni a folyamatot, mert akkor előfordulhat, hogy a vállalkozó már sem „régi” sem az „új” ügyfélkapuval nem tud belépni például a tárhely oldalra, így a kapott üzeneteit sem tudja elolvasni.
Ekkor pedig nincs más út: irány a Kormányhivatali kirendeltség, a személyes megjelenés elengedhetetlen és végeláthatatlan várakozás valószínűsíthető.
Van, aki elfelejti a törlőkódot elmenteni, ami a telefon esetleges elvesztése, tönkremenetele esetén szükséges. Szóval inkább jelenjünk meg a könyvelőnknél személyesen, és bízzuk rá a folyamatot – ő valószínűleg már számtalan hasonló regisztrációt elvégzett.
-oli-