Nézem a monitoromon NAV hibaüzenetét: sajnos nem tudjuk feldolgozni a bevallást, mert rossz a dátum (alkalmazotti kijelentésről van szó). Melyik dátum, könyörgöm! Az eleje? A vége? Mennyire rossz, kicsit, vagy nagyon? Nincs válasz, nem is lehet, mert az üzenetet gép küldte. Na majd elintézem személyesen!
Kormányablak: bemegyek, nem szólnak hozzám, keresem a sorszámkiadó automatát, kiválasztom a különböző opciókból azt, ami úgy vélem, hogy az én ügyemre szól. Várok.
Várok.
Még mindig várok, míg egyszer csak az én számom jelenik meg a fali kijelzőn, meg az hogy 8-as ablak. Odamegyek, az ügyintéző nem néz fel, nem köszön, hát akkor dacból én sem. Beadom az iratokat, megvizsgálja, ekkor már felnéz, majd így szól (kissé talán kárörvendően): – ebben nem is ő az illetékes, rossz sorszámot húztam. Kérem, hogy irányítson át. Megteszi (meg vagyok lepve), de ismét a sor végére kerültem.
Inkább feladom. Morcos is vagyok, meg éhes is: ebédelni fogok!
Bemegyek egy „menő” étterembe, ennék valamit. Gombokat nyomkodok egy érintőképernyőn, kiválasztom az ételt, majd kapok egy sorszámot. Nem kedves vendég vagyok ám, hanem itt is csak egy sorszám. Ez villog egy elektromos kijelzőn, ha elkészült a rendelésem. Megeszem, de a végére csak megszomjaztam.
Kérek egy pohár ásványvizet! – szólok oda az éppen arra járó pincér(?)nek, de ő csak mutogat a kijelzőre: ott kell megrendelnem.
Na itt van elegem. Felállok, odamegyek hozzá, megtapogatom, hogy ő ember-e, vagy gép. Aztán így szólok: – Nem lehetne az, hogy én mondom a szájammal, hogy kérek egy pohár vizet, ezt maga meghallja a fülével, mosolyogva bólint, és már hozza is?
Láttam az arcán a megrökönyödést, kicsit gondolkodott, aztán azt mondta: – Nem! – és újra a rendelő képernyőre mutatott.
John Lenonnak tulajdonítják az idézetet, de most nagyon a magaménak éreztem:
„Állítsátok meg a Földet, ki akarok szállni!”
-oli-
