Alapesetben minden hónap 12-ig be kell küldeni a 2308-as számú nyomtatványt, ami az alkalmazottjaink adó- és járulékelszámítását tartalmazza. Na most legtöbbünknek nincs alkalmazottja, ezért a nyomtatványt „nullásan”, vagyis csak a főlapot kitöltve kell beküldeni.

 

Van azonban még ennél is egyszerűbb módszer, a „NY” jelű, vagyis Nyilatkozat nyomtatvány.

Ezen az űrlapon előre jelezhetjük, hogy az adott adóévben nincs alkalmazottunk, és nem is lesz. A nyomtatványt tehát – eltérően a többitől – nem utólag, hanem előre kell beküldeni

A januári nyilatkozásról ugyan már lekéstünk (február 12 volt a határidő), azonban az év többi hónapja tekintetében még nyilatkozhatunk. A januári hónapra pedig érdemes beküldeni a 2308-as nyomtatványt.

Hiányát nem jelzi rögtön a hatóság, csak akkor, amikor adóigazolást kérünk. Akkor azonban öt évre visszamenőleg…

-oli-