A Hyundai Motor Group „Unlock the Software Age” globális fórumán hirdette meg
a szoftver definiálta járművek bevezetésének ütemtervét

 

A Hyundai Motor Group (a továbbiakban: Csoport) ismertette azon új globális stratégiáját, amelynek keretében 2025-re minden járművét szoftver definiálta járművé (Software Defined Vehicles, SDV) alakítja át. Az iparágban előzmények nélküli kezdeményezés, amelyet a Csoport Unlock the Software Age elnevezésű globális online fórumának keretében jelentettek be, a mobilitásnak egy korábban ismeretlen korszakába vezeti át a Csoportot, ahol az ügyfelek a távolból, szabadon frissíthetik járműveik teljesítményét és funkcionalitását – bármikor és bárhol.

A Csoport emellett arra vonatkozó terveit is ismertette, hogy a jármű egész élettartamára vetítve újraértelmezze az ügyfélélmény fogalmát, és a folyamatosan fejlődő szoftver-technológia révén a mobilitás új korszakát teremtse meg.

A Hyundai Motor Group folyamatosan fejlődő mobilitási és szoftver-technológiája jóvoltából minden modell – a már megvásárolt járművek is – minden pillanatban teljes mértékben napra kész funkcionalitással bírjon. Ennek jóvoltából a jármű összes szolgáltatását – beleértve a biztonsági, kényelmi, online kapcsolódási, vagyonvédelmi, valamint menetdinamikai rendszereket – vezeték nélküli (OTA) szoftverfrissítésen keresztül lehessen aktualizálni. 2025-re a Csoport új generációs elektromos jármű (EV) platformjára, integrált vezérlésre, valamint házon belül fejlesztett, hálózatba kapcsolt („csatlakoztatott”) gépkocsi operációs rendszerre (Connected Car Operating System, ccOS) épülő összes gépjármű képes lesz arra, hogy vezeték nélküli kapcsolaton keresztül (OTA) fogadja a szoftverfrissítés

A várakozások szerint 2025-re világszerte 20 millió járművet regisztrálnak a Csoport csatlakoztatott jármű szolgáltatásaira. A csatlakoztatott, élvonalbeli telekommunikációs képességekkel felvértezett járművek korábban elképzelhetetlen értéket és lehetőségeket biztosítanak az ügyfelek számára, különböző személyre szabott szolgáltatások – pl. szoftver-előfizetések – mellett.

Ezen túlmenően a csatlakoztatott járművekből származó adatok összekapcsolhatók lesznek a Csoport egyéb, jövőbeli mobilitási megoldásaival, a meghatározott célfeladatokra fejlesztett járművektől (PBV) kezdve a fejlett légi közlekedési eszközökön (AAM) át a robottaxikig és robotokig. Az új adatplatform létrehozása lehetővé teszi, hogy a jármű életciklusa során generált különböző adatokat hálózatba kapcsolva és feldolgozva innovatív szolgáltatásokat dolgozzunk ki és biztosítsunk ügyfeleink számára; továbbá elősegíti, hogy a legváltozatosabb iparágakkal – a logisztikától a vendéglátásig – együttműködve egy új, nyílt ökoszisztémát teremtsünk.

 

A Csoport ezen túlmenően jelentős szoftver-technológiai beruházásokkal segíti elő a hardver- és szoftver-technológiák integrációját, tökéletesítve és házon belül hozva mobilitás-technológiai képességeit. 2030-ra a Csoport összesen 18 billió koreai won (kb. 5622 milliárd Ft) értékű beruházást tervez ezen a téren, beleértve egy olyan új globális szoftverközpont létrehozását, amely megerősíti a cégcsoport szoftveres képességeit, és felgyorsítja a szoftver definiálta járművek (SDV) fejlesztését.

Azáltal, hogy 2025-re összes járművünket szoftver definiálta járművé alakítjuk át, a Hyundai Motor Group teljes mértékben újraértelmezi az automobil fogalmát, és az élen járva vezeti át a társadalmat a mobilitás egy soha nem látott korszakába.” – mondta Chung Kook Park, a Hyundai Motor Group elnöke, a vállalat kutatás-fejlesztési részlegének igazgatója. „Azáltal, hogy előre mutató járműveinket felvértezzük a szoftver alapú fejlődés képességével, lehetővé tesszük ügyfeleink számára, hogy járműveiket azok megvásárlását követően is folyamatosan a legújabb funkciókkal, szolgáltatásokkal és technológiákkal szerelhessék fel.”

 

Vezeték nélküli (OTA) szoftverfrissítés a Csoport minden járműve számára 2025-re

2023-tól kezdődően a Hyundai Motor Group összes, újonnan bevezetett típusa alkalmas lesz a vezeték nélküli (OTA) szoftverfrissítések fogadására, így az ügyfelek folyamatosan napra készen tarthatják járműveiket. Ez a változás az elektromos modellek mellett a belső égésű motorral szerelt gépkocsikra is vonatkozik. 2025-re pedig a Csoport világszerte, minden piaci szegmensben értékesített összes gépkocsiját szoftver definiálta járművé alakítjuk át.

 

Az ügyfelek innentől kezdve bárhol és bármikor képesek lesznek a távolból frissíteni járműveik teljesítményét és funkcionalitását, anélkül, hogy fe kellene keresniük egy márkaszervizt. A folyamatos frissítés lehetősége pedig a járművek értéktartását is jelentősen javítja. A Csoport először 2021-ben vezette be ezen szolgáltatását, 2023-tól pedig minden globális piaci térségében kiterjeszti a csatlakoztatott jármű szolgáltatások (Connected Car Services, CCS) fogadására képes járművek körét. 2025-től a Hyundai Motor Group által forgalmazott összes jármű alkalmas lesz a vezeték nélküli (OTA) szoftverfrissítés fogadására.

A Csoport emellett a következő évtől kezdődően bevezeti az igény szerint elérhető funkcionalitás (Feature on Demand, FoD) szolgáltatását. Az FoD szolgáltatás révén az ügyfelek az igényeiknek és ízlésüknek megfelelő funkciókat, jellemzőket és szolgáltatásokat megvásárolva olyan gépkocsikat állíthatnak össze, amelyek pontosan igazodnak személyes életvitelükhöz.

 

A Csoport CCS szolgáltatásaira regisztrált 20 millió gépkocsi által létrehozott, hatalmas adatmennyiség pedig megteremti a további, személyre szabott szolgáltatások fejlesztésének alapját. A Csoport az elképzelések szerint olyan személyre szabott szolgáltatásokat kíván folyamatosan biztosítani, amelyek alkalmasak az ügyfelek egyéni elvárásainak magasabb szintű kielégítésére, és képesek rendkívül gyorsan, illetve kiemelkedő megbízhatósággal kezelni a járművekre vonatkozó nagy mennyiségű, gyorsan változó és változatos adatokat (Big Data).

 

Az új generációs elektromosjármű-platform felgyorsítja az SDV járművekre történő átállást

Annak érdekében, hogy nagyságrendekkel lerövidítse a járművek sorozatgyártásához kapcsolódó összes folyamat – az előkészítéstől a tervezésen át a gyártásig – időigényét, a Csoport ki kíván fejleszteni egy közös hardver- és szoftver-platformot. Ez lehetővé teszi, hogy a különböző szegmensekbe tartozó járművek azonos komponenseket alkalmazzanak, ami hatékonyabbá és gazdaságosabbá teszi a fejlesztés folyamatát, és a költségek fokozott mértékű csökkentését teszi lehetővé. A járművek komplexitásának csökkentése szintén javítja az SDV technológia hatékonyságát.

Fotó: (balról): Chung Kook Park, President and Head of R&D Division, Hyundai Motor Group / Chang Song, President and Head of Transportation-as-a-Service (TaaS) Division of Hyundai Motor Group

A folyamatosan frissíthető járműszoftverek sokrétű, stabil bevételi forrást jelenthetnek a Hyundai Motor Group számára: egyrészt friss, modern járműfunkciókat biztosít ügyfelei számára, másrészt a Csoport rendelkezésére bocsátja azokat az információkat, amelyeket felhasználva személyre szabott szolgáltatások nyújthatók az egyes ügyfeleknek. Szintén javítja a Csoport jövedelmezőségét, hogy a szabványos platform alkalmazásával lerövidülnek a fejlesztési idők, és csökkennek a költségek.

A Csoport ugyancsak 2025-ben mutatja be két új elektromos platformjára, az eM és eS architektúrákra épülő új típusait. Az új elektromosjármű-platformokat a Csoport integrált moduláris architektúra (Integrated Modular Architecture, IMA) rendszer keretein belül alkotják meg.

Az eM platform különböző méretosztályokba tartozó elektromos járművek alapját adja majd; és a jelenlegi villanyautóknál 50%-kal hosszabb hatótávolságot kínál az akkumulátor egyszeri feltöltésével. Az eM platform támogatja a 3. vagy magasabb szintű autonóm vezetési rendszerek alkalmazását, illetve az OTA szoftverfrissítéseket.

A Csoport másik új platformja, az eS architektúra kizárólag speciális célfeladatokra fejlesztett járművek (PBV) alapjául szolgáló elektromos ‘skateboard’ rendszer lesz, amelynek rugalmas felépítése messzemenőkig alkalmazkodik az üzleti partnerek (B2B) elvárásaihoz, és igényre szabott megoldásokat biztosít a szállítmányozási, logisztikai és fuvarmegosztó szegmensekben tevékenykedő vállalatok számára.

A Csoport integrált moduláris architektúrája elősegíti az elektromos járművek fődarabjainak szabványosítását és modularitását. Jelenleg az elektromos járművek más és más villanymotorokat, illetve akkumulátorokat használnak. Azonban ezek szabványosításával a Csoport képes lesz minden egyes gépkocsiban rugalmasan felhasználni a közös alkatrészeket, ezáltal gazdaságosan bővíteni modellkínálatát.

A Csoport hasonlóképpen integrálja a járművek vezérlőegységét. Korábban minden egyes vezérlő egységnél külön kellett frissíteni a szoftver-rendszert, ha a jármű egyes funkcióit kívántuk aktualizálni. Az integrált vezérlőegység bevezetésével azonban szisztematikussá és gazdaságossá tehető ez a folyamat. Amennyiben a felsőbb szintű vezérlők által szabályozott, alsóbb szintű elektromos alkatrészeket integráljuk, jelentős mértékben csökkenthető a szükséges vezérlőegységek száma. Az integrált vezérlés jóvoltából gazdaságosan és hatékonyan fejleszthetők, illetve egy-egy adott piaci régióra optimalizálhatók a legváltozatosabb szegmensekbe tartozó, illetve stratégiai jelentőséggel bíró járművek, továbbá jóval egyszerűbbé válik az új funkciók bevezetése, a teljesítmény növelése. A szoftverfrissítési ciklus lerövidül, a frissítések gyakorisága növekszik. A technológia jóvoltából a Csoport rugalmasan és késlekedés nélkül reagálhat a gyorsan változó piaci elvárásokhoz és ügyféligényekhez.

A Csoport által sorozatgyártásban előállított infotainment, illetve fejlett vezetőtámogató (ADAS) rendszerek jelenleg funkcióbővítés alatt állnak, ami a legújabb generációs integrált vezérlő technológia bevezetése tesz lehetővé. 2025-re lépésről lépésre integráljuk a kényelmi, illetve menetszabályozó vezérlő rendszereket.

Fotó: (bal felső sarokból, óramutató járásával megegyezően haladva): Chung Kook Park, President and Head of R&D Division, Hyundai Motor Group / Chang Song, President and Head of Transportation-as-a-Service (TaaS) Division of Hyundai Motor Group / Paul Choo, Executive Vice President of Head of Electronics & Infotainment Development Center of Hyundai Motor Group / Eunsook Jin, Executive Vice President and Head of ICT Innovation Division of Hyundai Motor Group / Woongjun Jang, Senior Vice President and Head of Autonomous Driving Center of Hyundai Motor Group / Hyung Ki Ahn, Vice President of Electronics Development Group.

 

„Úgy tekintünk az elektromos és elektronikus architektúrára, mint egy szervesen összekapcsolódó elemekből felépülő organizmusra, amely képes feljavítani a jármű elektromos komponenseinek funkcionalitását.” mondta Hyung Ki Ahn, az elektronikai fejlesztő csoport alelnöke. „Annak érdekében, hogy szisztematikus hatékonysággal fejlesszük a járművek folyamatosan növekvő számú elektromos komponenseit, a Hyundai Motor Group bevezette a ’domain centralizált architektúrát’, amely a járműben alkalmazott kontrollereket strukturált csoportokban a jármű négy területére – komfort, menetdinamika, infotainment, vezetőtámogatás – integrálja. Mivel ez az architektúra jelentős mértékben csökkenti a fejlesztés komplexitását, és lehetővé teszi, hogy a szoftvereket egyszerűen, a kontroller manuális módosításának szükséglete nélkül frissítsük, ideális megoldásnak kínálkozik arra, hogy rajta keresztül az egyes régiókban a helyi igényekre szabott modelleket, illetve járműszegmenseket vezessünk be. Ugyanennek a megoldásnak köszönhetően a folyamatosan változó piacon is gyorsan reagálhatunk a felmerülő ügyféligényekre.”

 

Úttörő csatlakoztatott gépkocsi operációs rendszer (ccOS)

 A Csoport rendkívül innovatív, házon belül fejlesztett csatlakoztatott jármű operációs rendszere (Connected Car Operating Systems, ccOS) kulcszerepet játszik a Csoport azon célkitűzésének megvalósításában, hogy élen járjon a globális mobilitás teljes átalakulásához vezető megoldások terén. A ccOS szoftverplatform minden vezérlő egységre alkalmazható, és rendkívüli számítókapacitásának köszönhetően nagymértékben felgyorsíthatja a hardver teljesítményét.

A hálózatba csatlakoztatott járművek által generált, nagy mennyiségű információ hatékony összegyűjtéséhez és feldolgozásához nagyteljesítményű félvezetőkre van szükség. A Csoport ezért a mesterséges intelligencia (AI) alapú számítástechnika terén piacvezető NVIDIA vállalattal együttműködve egy optimalizált ccOS-t telepítettek egy NVIDIA DRIVE® nagyteljesítményű adatfeldolgozó félvezetőre. Az NVIDIA világelső technológiai kompetenciával rendelkezik a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a grafikus felismerés, valamint az adatfeldolgozás terén; a vállalat nagyteljesítményű NVIDIA DRIVE® platformja rendkívül nagy mennyiségű adat kivételesen gyors feldolgozására képes. A Csoport még 2015-ben technológiai fejlesztési megállapodást kötött az NVIDIA vállalattal; jelenleg arra irányuló kutatásokat végeznek, hogy a hálózatba csatlakoztatott járműtechnológiát hogyan lehetne kereskedelmi forgalomba hozható, sorozatgyártású gépkocsikban alkalmazni.

Az integrált vezérlő egységek és a belső fejlesztésű szoftverplatform alkalmazásával a Csoport jelentős mértékben javítja versenyképességét az autonóm vezetési technológiák terén.

 A Csoport fejlett ccOS operációs rendszere támogatni fogja mindazon szoftver-technológiákat, amelyek a technológia – például a járműveken elhelyezett kamerák, radarok és LiDAR egységek szenzorai – által gyűjtött, rendkívül nagy mennyiségű adat villámgyors elemzéséhez és feldolgozásához szükségesek.

„A Csoport még idén bevezeti fejlett autópálya autonóm vezetési rendszerét (Highway Driving Pilot, HDP) a Genesis G90 modell fedélzetén. A HDP egy 3. szintű autonóm vezetési technológia, amely a második generációs integrált vezérlő rendszerek képességeit aknázza ki.” – mondta Woongjun Jang, a Hyundai Motor Group alelnöke, a vállalat autonóm mobilitási központjának vezetője. „A Csoport emellett már dolgozik a 3. szintű autonóm járművek távvezérelt parkolástámogató rendszerén (Remote Parking Pilot, RPP.)”

A Csoport már az új generációs, nagyteljesítményű félvezetőkre épülő, harmadik generációs integrált vezérlő egységen dolgozik, amely segítségével új szintre emelheti járműveinek autonóm vezetési képességeit. Az új integrált vezérlő egység még nagyobb számítási sebességre, és még hatékonyabb szabályozásra képes, köszönhetően a benne alkalmazott, nagyobb teljesítményű központi processzornak (CPU), valamint az egyes vezérlő egységek közötti magas – a jelenlegi, második generációs integrált vezérlő egységekét meghaladó – szintű integrációnak.

Ez a harmadik generációs integrált vezérlő egység teremti meg a feltételeket ahhoz, hogy a Csoport kiterjessze a 3. szintű autonóm mobilitási funkciókkal felvértezett járművek sorozatgyártását, valamint idővel megkezdje a 4. és 5. szintű autonóm mobilitási rendszerek forgalmazását. Ugyanez a technológia jobb hőelvezetést, alacsonyabb zajszintet, valamint alacsonyabb gyártási költségeket is eredményez.

 

Innovatív szolgáltatások és új mobilitási élmények megteremtése

A Csoport emellett olyan új adatplatform létrehozásán dolgozik, amely a jármű teljes életciklusa során generált összes adatot képes összegezni és feldolgozni, a gyártástól kezdve a használatig, hogy ezek alapján innovatív szolgáltatások széles skáláját tudják létrehozni.

A Hyundai Motor Group adatplatformja nem csupán a vezetést szolgálja. Fontos szerepet játszik majd abban is, hogy az ügyfél minél praktikusabban és sokrétűbben élje meg a mobilitási élményt, és ennek érdekében annak egész élettartama során kapcsolatot tart a járművel.” – mondta Eunsook Jin, a Hyundai Motor Group alelnöke, a vállalat ICT Innovációs részlegének ügyvezetője. A jövőben egy olyan új mobilitási ökoszisztéma megteremtéséhez is hozzájárulunk, amely az adatkapcsolatot és a skálázhatóságot kiaknázva a járműveket egyéb mobilitási eszközökkel kapcsolja össze.”

A Csoport adatplatformja azokra a technológiákra összpontosít, amelyek képesek azonosítani a jármű életciklusának egyes fázisaiban generált adatok keletkezésének a módját, valamint szelektív módon összegyűjti és kielemzi mindazon információkat, amelyek felhasználásával értékes szolgáltatásokat biztosíthatunk ügyfeleink számára.  A jármű nagysebességű vezérlő egységén keresztül összegyűjtött adatokat folyamatosan dolgozza fel és elemzi ki a mélytanulási technológiát alkalmazó rendszer, így biztosítva a működés optimális sebességét és hatékonyságát.

Ennek érdekében a Csoport folyamatosan erősíti személyzeti állományát és erőforrásait, felkészülve arra, hogy nagy mennyiségű adatok gyors és megbízható feldolgozása révén értékes információkat és szolgáltatásokat biztosíthasson ügyfeleinek. A világszerte üzemelő több tízezer, hálózatba csatlakoztatott gépkocsin kívül számos további forrásból is történik adatgyűjtés, a forgalmi jelzőtábláktól kezdve az infrastruktúra elemein át a műholdas navigációs térképekig. Ezen túlmenően a Csoport arra készül, hogy adatkapcsolaton és skálázhatóságon alapulva hálózatba kapcsoljon különböző jövőbeli mobilitási eszközöket, és ezáltal egy új mobilitási rendszert teremtsen.

A hardver- és szoftver-technológiák kombinálása révén a Hyundai Motor Group tökéletesített, belső fejlesztésű mobilitási technológiai képességekre tehet szert, megerősítve a Csoport azon elhatározását, hogy vezető szerepet vállaljon a jövőbeli mobilitás terén.

 

Jövőbeli mobilitás és új kihívások

A Csoport egy olyan jövőt képzel el, amelyben teljesen újraértelmezik a mobilitási ipar paradigmáit, és ennek köszöngetően az emberek akkor is kényelmesen, problémamentesen utazhatnak, ha nem rendelkeznek saját gépkocsival. A Csoport közép- és hosszú távú stratégiájában helyet kap az mobilitási szolgáltatások új dimenziója; ezt a jövőt pedig meghatározó technológiaként a szoftver teremti meg azáltal, hogy zökkenőmentes kapcsolatot teremt az új mobilitási eszközök és szolgáltatások között.

Mobilitás alatt pedig jóval többet értünk, mint eljutni egyik helyről a másikra. Ide soroljuk az utazás minden mozzanatát: onnantól kezdve, hogy kilépünk otthonunk ajtaján, egészen az ismételt hazaérkezésig, és mindent, ami a kettő között történik: barátokkal találkozunk, megállunk feltölteni autónkat, vásárolunk, étkezünk, és így tovább.” – mondta Chang Song, a Hyundai Motor Group mobilitás-mint-szolgáltatás (Transportation-as-a-Service, TaaS) részlegének elnök-igazgatója. „A szoftver definiálta mobilitás mindenre kiterjedő felhasználói élményt kínál, amely nagy mennyiségű adatokra, valamint a felhasználó szándékait és a kontextust értelmezni képes mesterséges intelligenciára épül. Így ezek az utazások mind zökkenőmentesen hálózatba kapcsolhatók egymással.”

Hogy a mobilitási szolgáltatások nyújtása terén megőrizze vezető pozícióját, a Hyundai Motor Group létrehozza globális szoftver-központját, hogy hosszú távon is megelőző módon tudjon reagálni a jövőbeli mobilitási piac változásaira. Az új globális szoftver-központ feladata a szoftver definiálta mobilitási eszközök és megoldások fejlesztése, amellyel a járműpiacon túltekintve belépünk a mobilitási és logisztikai piacokra. Emellett a központ egy olyan, saját fejlesztésű mobilitási eszközök számára kidolgozott rendszert is létrehoz majd, amely lehetővé teszi, hogy ezek az okostelefonos ökoszisztémához kapcsolódjanak. Ezzel párhuzamosan olyan technológiákat és üzleti modelleket dolgoz ki a vállalat, amelyek egyetlen városi operációs rendszer alá rendezve képesek kapcsolódni a mobilitási eszközökhöz és vezérelni azokat, lehetővé téve az autonóm mobilitást.

A Hyundai Motor Group 2030-ig 18 billió koreai won (kb. 5622 milliárd Ft) összértékű beruházással fejleszti a globális szoftver-központ, valamint a kutatás-fejlesztési központ működését, tovább erősítve az SDV-fejlesztést támogató szoftveres képességeket. A Csoport a világ legjobb szoftver-fejlesztői közül toboroz új munkatársakat, hogy olyan eszközöket és szolgáltatásokat fejlesszenek ki, amelyek a felhasználói élményre hangsúlyt fektetve vadonatúj élményekkel gazdagítják a mobilitási piacot.

 

A technológia elhozza a mobilitás új korszakát

A Hyundai Motor Group bemutatta azokat a szoftver definiálta járművekhez kapcsolódó technológiai koncepciókat, stratégiákat, valamint lehetséges jövőbeli szituációkat, amelyek a jövőben meghatározzák a mobilitás alapjait.” – mondta Chung Kook Park, a Hyundai Motor Group elnöke, a vállalat kutatás-fejlesztési részlegének igazgatója. „Holisztikus szemléletünk jóvoltából a Hyundai Motor Group a mobilitási paradigma átalakításának az élén járhat. Amint ezeket a technológiai innovációkat valóra váltjuk, a Hyundai Motor Group új távlatokat nyit az autók képességei terén, és új lehetőségeket teremt arra, hogy újraírjuk az ügyfélélmény fogalmát, a létezés új, élményekben és értékekben bővelkedő formáját alkotjuk meg.”

Miközben a Csoport hozzálát a mobilitás átalakítását, az ügyfelek igényeinek kielégítését megcélzó új, jövőbe vezető feladatainak elvégzéséhez, tovább fejleszti díjnyertes termékeinek kínálatát, hogy jelenlegi vásárlói elvárásainak is megfeleljen. A Csoport ügyfélajánlatai újra és újra vonzónak bizonyulnak, amint azt a Hyundai, KIA és Genesis márkák által bemutatott elektromos modellek pozitív fogadtatása, a sajtó és a kritikusok által ezeknek adományozott díjak és elismerések sokasága is bizonyítják.

A Csoport élvonalbeli SDV technológiái – például az infotainment, az online kapcsolódás vagy a vezetőtámogató rendszerek – már ma is rendkívül népszerűek az ügyfelek körében, és a technológia gyors ütemű fejlődésével lehetőségek vadonatúj világa tárul majd fel. Ezzel pedig a Csoport a soha nem látott mobilitási megoldások megteremtésének élvonalába emelkedik, amint a társadalom átalakul, a közlekedési eszközök tovább fejlődnek, a szoftver definiálta járművek pedig mindennapivá válnak.

 

Hyundai Motor Group