A Mol augusztus elején bevezette, hogy az autósok naponta csak egyszer tankolhatnak – legfeljebb 50 litert – az egységeikben függetlenül attól, hogy piaci vagy hatósági árat fizetnek. A vezess.hu megkérdezte, hogy ezt mégis hogy tartatják be, a válasz pedig nem meglepő: sehogy.
Augusztus elején vezette be a Mol, a töltőállomásain csupán napi egyszer lehet tankolni, függetlenül attól, hogy hatósági vagy piaci árra jogosult az adott jármű. Ezt a Mol úgy ellenőrzi, hogy a forgalmin lévő vonalkódot leolvassák, amely így bekerül a hazai kúthálózat rendszerébe, és így a kutasok már tudják, hogy tankoltak-e aznap abba a gépjárműbe, vagy sem – írja a portál.
Mivel azonban az ember először tankol és utólag fizet, felmerül a kérdés, hogy ennek az ellenőrzésnek mi értelme.
Egy Mol-kutas elmondta, hogy ezt a külföldi rendszámú autóknál – akik nem is adnak forgalmit – csak piaci áron tankolnak, ezt nem lehet ellenőrizni.
Ha valaki magyar forgalmival hatósági áron tankol, de aznap még visszamegy tankolni, azzal sem tudnak igazán mit kezdeni, azt nem mondhatják, hogy akkor nem fizethet, és le sem szívhatják a tankból az üzemanyagot. Olyan esetben, ha egy nap többször állt be a Molhoz valaki tankolni, az első tankolás után már piaci árat kérnek tőle az üzemanyagért, akkor is, ha jogosult lenne a hatósági árra.
Forrás: napi.hu kép: illusztráció